Oktatás

2024.05.26. 16:51

A legjobb középiskolákat díjazta a Debreceni Egyetem

Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye négy nyíregyházi és három vidéki oktatási intézményét ismerték el.

Bednárik Mónika

Az ünnepségen összesen tizennyolc középiskola vezetője vehette át az elismerő okleveleket

Forrás: Debreceni Egyetem

Fotó: unideb.hu

A felvételi adatok alapján a legkiválóbb eredményeket elért középiskolákat támogatta a Debreceni Egyetem. A tehetséggondozás, a pályaorientáció erősítése céljából indított, beiskolázást ösztönző programban a DE idén összesen tizennyolc középiskola oktatási tevékenységét ismerte el – olvasható az unideb.hu oldalon.

Az ünnepségen összesen tizennyolc középiskola vezetője vehette át az elismerő okleveleket 
Fotó: unideb.hu / Forrás: Debreceni Egyetem

A Debreceni Egyetem az ország felsőoktatási intézményei közül egyedüliként tavaly indította el azt a kezdeményezést, amivel hatékony beiskolázási tevékenységre ösztönzi a régió középiskoláit, valamint ezzel együtt visszajelzéssel is él feléjük a sikeres felvételi eljárás eredményeinek közzétételével.

A Debreceni Egyetem által készített középiskolai rangsor megmutatja, mely iskolákból vette fel a legtöbb hallgatót az intézmény 2023-ban, valamint az is megtalálható benne, hogy mely szakokra, tudományterületekre honnan, melyik középiskolákból felvételiztek sikeresen a legtöbben. Az anyagi támogatást ezek az iskolák kapták meg. Ebben az évben az Ady Endre Gimnázium végzett a rangsor élén.

Példaértékű kezdeményezés

Bartha Elek oktatási rektorhelyettes hangsúlyozta, hogy a rangsor minden eddiginél szorosabbra fűzi a Debreceni Egyetem és a térség középiskolái közötti kapcsolatot.

- Nagyon sikeres a kezdeményezés, mely egyaránt jó az iskoláknak és az egyetemnek is. Példaértékű konstrukció jött létre 2022-ben azzal, hogy az egyetem vezetése és a fenntartó alapítvány úgy döntött, elindítja a tehetséggondozást és a színvonalas képzést segítő programot. Az egyetemi képzés minősége szempontjából fontos, hogy jól felkészített hallgatók érkezzenek hozzánk, mivel az egyetemi oktatásra is hatással van az, hogy a diákok milyen alapot kaptak korábbi tanulmányaik során. Ennek érdekében folyamatosan kapcsolatban vagyunk az iskolákkal, azok fenntartóival. A karok is közös szakmai programok révén dolgoznak együtt a középiskolákkal – tette hozzá a rektorhelyettes.
Borné Lampert Andrea, a Debreceni Egyetem általános kancellárhelyettese szerint a 25 millió forint keretösszegű program sikerét jól mutatja, hogy annak második évében is nagy számú középiskola érdemelte ki a Debreceni Egyetem támogató figyelmét.
- Már második alkalommal ismeri el a DE a kiemelkedő oktatási eredményeket elért középiskolákat. Ezek az intézmények megérdemlik az egyetem segítségét, mindegyikük olyan támogatásban részesül, amit a tehetségfejlesztésre, a tehetséggondozásra és a pályaorientációra fordíthat. Az egyetem minden, oklevéllel elismert iskolával egy évre szóló támogatási szerződést köt – tájékoztatott a kancellárhelyettes.

Kiváló visszajelzés

Pósánné Rácz Annamária, a DE oktatási főigazgatója szerint a beiskolázást ösztönző rendszer kiváló visszajelzés a középiskolák felé, hiszen a rangsor segíthet abban, hogy a jövőben a mostaninál is több középiskolából érkezzenek leendő hallgatók a Debreceni Egyetemre.
- Jogszabályi kötelezettsége az egyetemnek, hogy a felvételi adatok alapján középiskolai rangsort állítson fel. Az intézmény büszke lehet arra, hogy országos szinten évek óta csak mi készítünk átlátható összesítést a térség középiskoláiról, így egyedülálló módon egyértelmű képet kaphatunk a beiskolázás irányáról és hatékonyságáról. A fenntartó alapítványnak és az egyetem vezetésének köszönhetően a rangsorhoz támogató program is illeszkedik. Az elsőéves hallgatók gólyaösztöndíjat kapnak a középiskolai tanulmányi versenyeken elért eredményeikért, így anyagi támogatásban részesülhetnek az egyetemi tanulmányaik megkezdéséhez. A rangsor alapján a DE az intézményeket oktatási tevékenységükben segíti, megmutatja nekik azt, hogy a diákok részéről milyen szakterületekre irányul a legnagyobb fókusz a felvételi eljárás során. A kezdeményezésünk akár arra is lehetőséget adhat a jövőben, hogy az Oktatási Hivatal által kezelt országos felvételi adatokon és a mi rendszerünk működésén alapuló, valamennyi felsőoktatási intézmény által használható módszertant dolgozzunk ki – mondta a főigazgató. unideb.hu

 

 

2024-ben támogatásban részesülnek és elismerő oklevelet kaptak:

1. Ady Endre Gimnázium

2. Nyíregyházi Krúdy Gyula Gimnázium

3. Nyíregyházi Zrínyi Ilona Gimnázium és Kollégium

4. Nyíregyházi Kölcsey Ferenc Gimnázium

5. Svetits Katolikus Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium

6. Kisvárdai Bessenyei György Gimnázium és Kollégium

7. Debreceni SZC Mechwart András Gépipari és Informatikai Technikum

8. Varga Katalin Gimnázium

9. Földes Ferenc Gimnázium

10. Kőrösi Csoma Sándor Református Gimnázium

11. Hajdúböszörményi Bocskai István Gimnázium

 

2024-ben elismerő oklevelet kaptak:

1. Szent Imre Katolikus Gimnázium, Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola, Kollégium, Óvoda és

Alapfokú Művészeti Iskola, Nyíregyháza

2. Várday Kata Református Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium, Kisvárda

3. Mátészalkai Esze Tamás Gimnázium

4. Csokonai Vitéz Mihály Gimnázium

5. Tóth Árpád Gimnázium

6. Fazekas Mihály Gimnázium

7. Debreceni Egyetem Kossuth Lajos Gyakorló Gimnáziuma és Általános Iskolája

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!