Akik legyőzték Trianont

2019.10.25. 06:45

Száz éve történt a Kerka menti felkelés

Harmincegy lovászi és környékbeli magyar hónapokon át küzdött a vidéküket megszálló délszláv fegyveresek ellen, hogy végül csúfos futásra kényszerítse őket.

Kiss Sándor

Ki ne hallott volna a rongyos gárdáról és az 1921. évi soproni népszavazásról, vagy a balassagyarmatiak cseh megszállók elleni 1919. januári sikeres felkeléséről? A kibontakozó trianoni tragédiával szembeni ellenállás pár sikertörténete ez az ezeréves Magyarország szétszaggatásának éveiből. Csak a legismertebbek, de korántsem az összes. Jó pár volna még, amelyekről bár illenék, jószerivel sajnos semmit sem tud a kollektív emlékezet. Az egyik ilyen a Zala megyei Lovászi és Tornyiszentmiklós (korabeli nevén: Kerkaszentmiklós) felkelőinek története.

Az első világháború befejeződése után az antant hazánk és az akkor már formálódó délszláv állam között – mindkét fél elégedetlenségére – demarkációs vonalat jelölt ki. Míg hazánk attól tartott, hogy a vonal később államhatárrá válik – így is történt -, addig a délszlávok jóval nagyobb területet szerettek volna kiszakítani a történelmi Magyarországból annak érdekében, hogy létrehozhassák az úgynevezett szláv korridort az 1918 decemberében megalakult Szerb-Horvát-Szlovén Királyság és a szintén akkor létrejött Csehszlovákia között.

Főhajtók a honvédő hősök lovászi emlékművénél egy korábbi megemlékezésen
Fotó: Kerka-völgye Baráti Kör Egyesület

Amint arról korábban a zaol.hu zalai hírportál már megemlékezett, a demarkációs vonalat átlépve Lovásziba 1919. augusztus 12-én törtek be a délszláv fegyveresek, és egészen november végéig folyamatosan fenyegették és bántalmazták a környék magyar lakosságát. A délszláv szabadcsapat olyan horvát nemzetiségű katonaszökevényekből állt, akik a világháború idején az Osztrák-Magyar Monarchia hadseregében teljesítettek szolgálatot, majd szökésük után a felelősségre vonás elől a környékbeli erdőkben bújtak el, hogy rablásból és fosztogatásból tartsák fenn magukat. Ők voltak az úgynevezett zöldkáderek, akiket szedett-vedett ruházatuk miatt a környékbeli magyarság gúnyosan csak Jesszus-Marija-huszárokként emlegetett.

Velük vették fel a harcot előbb a lovásziak, akik kiszorították őket a falujukból a környező dombokra, majd a tornyiszentmiklósiakkal összefogva november utolsó napjaiban a környékről is elkergették őket. A bő három hónapon át tartó gerillaharcot 22 lovászi és tornyiszentmiklósi fiatalember vállalta, akik szintén háborús veteránok voltak.

Communitas fortissima

Szintén a Szerb-Horvát-Szlován Királyság csapataival került összetűzésbe ugyanezekben a hónapokban egy másik Kerka menti falu, Szomoróc (ma Kercaszomor) lakossága. A Vas megyei települést szintén az antant által meghatározott demarkációs vonalat megsértve szállták meg a délszlávok, azonban itt is fegyveres ellenállásba ütköztek. A kercaiakkal kiegészült szomoróci csapat kezdeti sikerei után végül győzött az ellenség túlereje, miután az elfogott magyar ellenállókat fogdába zárták, megverték és éheztették. Tettük mégsem volt hiábavaló: a határmegállapító bizottság végül úgy döntött, Szomorócot vissza kell adni Magyarországnak. Bátorságukért a kercaszomoriak 2008-ban az Országgyűléstől megkapták a communitas fortissima, azaz a legbátrabb falu címet.

A konfliktusnak halálos áldozatai is voltak. Két délszláv katona puskalövéstől esett el, egy magyar fiatalembert, név szerint Csóra Ferencet pedig a hegyi kápolna harangja nyomta agyon, amikor a több évszázados búcsújáróhely értékeit próbálták menteni a martalócok elől.

A felkelők parancsnoka a vakmerőségéről ismert Furdi László volt, aki még a galíciai fronton tüntette ki magát azzal, hogy haditettével társait megmentette az orosz túlerőtől. Ezért később vitézi címet kapott. A felkelőket név szerint is ismerjük. A már említett Csóra Ferencen és Furdi Lászlón kívül Lovásziból Bali József, Födő József, Gajnik József, Göncz József, Györkös József, Horváth László, Kovács Sándor, Osvald József, Szabó János, Szekszárdi János, Szokoli Ferenc, Ternácz Sándor, Varasdi János és Végh László, Tornyiszentmiklósról Cseke József, Gerencsér Gábor, Gerencsér János, Goór Gábor, Gyurán Ferenc, Gyurán József, Gyurán Pál, Kondákor Ferenc, Kovács György, Póka Imre, Tóth Gábor és Tótiván József, valamint Tormaföldéről Boa József és Lukács Pál, Kutfejről pedig Végh József csatlakozott a magyar csapathoz.

A hősök emlékét hűen őrzik a lovásziak, akik önkormányzatuk és a Kerka-völgye Baráti Kör Egyesület összefogásával 2014-ben emlékművet állítottak a fiatalemberek nevével. A száz éve történt eseményeket természetesen idén is megidézik: október 26-án, szombaton 14 órától kerül sor a Hűség és hazaszeretet nevű emlékmű megkoszorúzására, amelyet a helyi művelődési házban kulturális és szakmai előadások követnek – tájékoztatta hírportálunkat Jánosi Ferenc egyesületi elnök, helytörténész, a Kerka menti felkelés kutatója.

Parancs nélkül is

A Kerka menti felkelés emlékműve megkoszorúzásának előestéjén, október 25-én a szervezők Lovásziban könyvbemutatóra várják az érdeklődőket. Csere Péter Parancs nélkül is című kötetében az 1919-1923 közötti időszakot dolgozta fel korábban nem ismert adatok és tények alapján. Az volt a célja, hogy a lovásziakéhoz hasonló ismeretlen történeteknek állítson emléket. Azoknak a bátor magyaroknak, akik szembeszálltak a megszállókkal, vagy azok vérszomjának áldozatai lettek.

Borítóképünkön a tavalyi megemlékezés a Hűség és hazaszeretet emlékműnél Lovásziban

Ezek is érdekelhetik