készülnek

2020.09.22. 08:55

Az ELTE jogon is egyetemfoglalás lehet

Időlegesen le kell mondanunk a jogállam tiszta érvényesüléséről – nyilatkozta az ELTE ÁJK-n szerveződő tüntetés felszólalója, Fleck Zoltán, az egyetem tanára.

Hallgatói fórumot hirdettek meg ma estére az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karának (ELTE ÁJK) Egyetem téri épülete elé, amelyen Fleck Zoltán jogszociológus, a jogszociológiai tanszék vezetője is előadást tart – értesült a Magyar Nemzet. A baloldali Eötvös Károly Intézet igazgatója nemrégiben azt nyilatkozta az MSZP-hez köthető Hírklikknek: „Nagy valószínűséggel egy ’22-es ellenzéki győzelem után időlegesen le kell mondanunk a jogállam tiszta érvényesüléséről. De ez soha nem volt másként rendszerváltáskor, nagy forradalmak után.”

Fleck egyébként számtalan esetben tett hitet Gyurcsány Ferenc mellett, sőt részt vett abban a 2011-es akcióban is, ahol az aláírók a volt miniszterelnököt Nagy Imréhez hasonlították, és mentelmi jogának megvonását koncepciós pernek állították be.

A mostani megmozdulás szervezője, a Titkos Egyetem nevű Facebook-csoport az esemény közösségi oldalán azt írja: „Mint azt bizonyára tudjátok, a nyáron komoly dolgok történtek a felsőoktatás területén. Több egyetemet alapítványi fenntartásúvá változtattak, köztük a Színház- és Filmművészeti Egyetemet is, amelynek hallgatói nem fogadták el ezt a döntést, illetve azt, hogy az ő kizárásukkal születtek döntések a fejük felett, ezért szeptember elejével elfoglalták az egyetemüket, és azóta alternatív tantervvel tartják saját maguk képzéseit.”

Hozzáteszik: „Sajnos nincs okunk azt feltételezni, hogy a hatalom minden párbeszédet nélkülöző átalakítási tervei megállnak a színműnél, ezért jobb, ha időben felkészülünk arra, hogy egyszer mi is sorra kerülünk. Ezért várunk titeket erre a hallgatói fórumra, ahol meg tudjuk beszélni, hogy mi a probléma a magyar felsőoktatással, illetve azt, hogy mi milyen egyetemet képzelünk el magunknak.”

Fleck kijelentésével kapcsolatban a lap megkereste az ELTE ÁJK dékáni hivatalát, hogy megtudják, mi az intézmény vezetésének véleménye arról, hogy olyan tanár tanít jogi egyetemen, aki gond nélkül lemondana a jogállam tiszta érvényesüléséről. Lapzártájukig nem kaptak választ kérdésükre.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában