Ország-világ

2021.01.09. 19:42

Teplán István: tisztelem Soros György munkásságát (videó)

Soros Györgyöt tiszteli, Gyurcsány Ferenccel pedig sosem találkozott – mondta a Soros-egyetem egyik alapítója az Informátor című műsorban.

Soros Györggyel szívesen találkoznék, mert én tisztelem, azt amit az oktatásért tett. De hát már öreg ember, nem láttam évek óta – így reagált az Informátor stábjának a HírTV műsorában a Soros-egyetem egyik alapítója. Teplán István ezenkívül

azt állította, hogy Gyurcsány Ferenccel soha nem találkozott.

A Jobbikban pedig kizárólag szakértőként vettem részt – mondta a CEU egykori rektorhelyettese, miután badarságnak nevezte, hogy neki tulajdonítják az „összegyurcsányozott” párt balra tolódását.

Korábban a Magyar Nemzet írta meg elsőnek, hogy Teplán István

nemcsak Soros György kulcsembere, hanem 2007-től Gyurcsány Ferenc kormányának személyügyi vezetője is volt,

egy évvel később pedig kinevezték a Közigazgatási Továbbképzési Kollégium elnökévé is. A második Orbán-kormány idején, 2012-ben a Népszabadság egy kiáltványt közölt: „Az Orbán-rendszer leváltása, egy új, párbeszéden és összefogáson alapuló, demokratikus, európai rendszer létrehozása az ország és a nemzet érdeke. Ezért az 1956-os forradalom emléknapján együttműködésre, összefogásra szólítjuk fel mindazokat, akik gondolkodni és cselekedni kívánnak egy igazságosabb és szolidárisabb, demokratikus és jogállami, egy európai Magyarország létrehozásáért.”

Az aláírók között Teplán István olyan balliberális értelmiségi véleményvezérek társaságában szerepel, mint például Bárándy Péter, Ferge Zsuzsa, Heller Ágnes vagy éppen Lengyel László.

Teplán István már 2017-ben is a Jobbik értelmiségi holdudvarában tevékenykedett, amikor a balra tolódott párt a bérunióval kampányolt, az ezzel foglalkozó brüsszeli konferenciájukon pedig a Soros-egyetem alapítója volt a moderátor. Teplán és a Jobbik kapcsolata nagy valószínűséggel ennél is régebbre nyúlik vissza. A Magyar Nemzet ugyanis nemrég megtudta, hogy Vona és a sorosista tanácsadó még Simicska egyik rendezvényén találkozott egymással. A főként sajtómunkásoknak, lobbistáknak és politikusoknak szánt, hálózatépítésre szolgáló eseménysorozatot pedig 2015-ben indította útjára a kormányellenes oligarcha. Teplán egyébként 2017 végén ismét feltűnt, amikor az osztrák Die Pressében közölt egy írást, amelyben szalonképesnek nevezte az egykori szélsőjobboldali pártot. 2018-ban Volner János, a Jobbik egykori alelnöke egy fotót mutatott be, ami a Jobbik brüsszeli kongresszusán készült.

Teplán István „elit helyen, közvetlenül mögöttetek ül, Gyöngyösi Márton külügyes kollégáival”

– írta a fotóhoz a Jobbikból éppen akkoriban eltávolított Volner.

Ezek is érdekelhetik