Guruló dollárok

2023.09.26. 06:48

Így magyarázkodtak Karácsonyék a tiltott kampányfinanszírozás miatt (videó)

A Magyar Nemzet sorra vette, milyen nyilatkozatok hangzottak el eddig a főpolgármester mozgalmához kapcsolódóan.

MW

Karácsony Gergely főpolgármester beszédet mond a 28. Budapest Pride-on 2023. július 15-én

Forrás: MTI

Fotó: Kovács Tamás

A Nemzeti Információs Központ júniusban hozta nyilvánosságra a baloldal külföldi kampányfinanszírozásának vizsgálatáról szóló összefoglaló jelentését, amelyben az is szerepelt, hogy több mint 506 millió forint érkezett a Karácsony Gergely által alapított 99 Mozgalom Egyesület számlájára, döntően euróban és angol fontban. A mozgalom azért jött létre, hogy támogassa Karácsonyt a 2021-es ellenzéki előválasztáson, mint az MSZP, a Párbeszéd és az LMP együttes miniszterelnök-jelöltjét. A mozgalom hivatalos képviselője Perjés Gábor, a Párbeszéd politikusa, akit Bajnai Gordonhoz közel álló személyként ismernek. A félmilliárd forintot Perjés fizette be a szervezet bankszámlájára készpénzben, több részletben, összesen 19 alkalommal. 

A tetemes mennyiségű pénz forrása egyelőre nem ismert, Karácsony Gergely először azt állította, hogy mikroadományokból jött össze a félmilliárd forint, majd gazdag magyar és külföldi adakozókról beszélt, de közben kiderült, hogy teljesen életszerűtlen az adománygyűjtő ládákról szóló magyarázkodás.

„A 99 Mozgalom magyarországi, kis összegű adományokból működött” – állította még tavaly szeptemberben Karácsony Gergely, amikor arról kérdezték, hogy került-e külföldi pénz a mozgalmához.

Idén június 7-én az Index podcast műsorában már azt mondta a főpolgármester, hogy nem kis, hanem nagy ládikákban gyűlt össze a félmilliárd forint. A műsorvezető kérdésére aztán úgy magyarázkodott, hogy „nyilván nagyon sokan vannak olyanok, akik gazdag emberek, és euróban tartják a pénzüket, vagy egyébként magyar állampolgárok vagy nem magyar állampolgárok, nem tudom…”

Ugyanebben a műsorban azt is kijelentette, hogy Perjés Gábor az egyedüli ember, aki ezt a pénzt, az összegyűjtött adományokat a bankszámlára be tudta fizetni, és a jogszabály szerint járt el minden szempontból. Karácsony – állítása szerint – nem vett részt az adománygyűjtő rendezvényeken. Ezt azzal indokolta, hogy nem akarta tudni, ki az, aki pénzügyileg támogatja.

Június 26-án egy Facebook-bejegyzésben Karácsony ismét arról írt, hogy „az egyesület a vonatkozó jogszabályoknak megfelelően zárt adománygyűjtő láda útján gyűjtött mikroadományokat. Ezeket az adományokat az egyesület ügyvezetője fizette be az egyesület bankszámlájára a jogszabályi követelményekkel összhangban.”

Augusztus 4-én a Mediaworks kérdésére is ragaszkodott Karácsony az eredeti verzióhoz, hogy mikroadományokból gyűlt össze az 506 millió forint, azonban az adományozás anonim volt, így azt nem tudja megmondani, kik támogatták.

A teljes cikk a részletekkel IDE kattintva olvasható.

Így vélekednek a budapestiek Karácsony Gergelyről

Karácsony Gergely nagy ígéretekkel vágott neki a főpolgármesterségnek 2019-ben, de 2023 őszén még nyoma sincs annak, hogy miatta bármi is jobbra fordult volna a városban, sőt, hogy bármi történt volna egyáltalán. Karácsony alatt dugók, káosz, drágább BKV-jegyek, elhanyagoltság és kosz jellemzi Budapestet az elmúlt években – írja a Metropol.

Karácsony Gergely főpolgármester annak idején, a 2019-es kampányban egy zöldebb Budapest ígéretével kampányolt a főpolgármesteri címért. A baloldali politikus viszont ezt nagyjából letudta annyival, hogy a leginkább dugót okozó helyekre, a Nagykörútra és a bevezető kulcs-sugárutakra telepítettek biciklisávokat.

A kihasználatlan bringasávok miatt azonban olyan szinten megnőtt a dugók száma, hogy az már az emberek egészségére is veszélyes. 

A Metropol emlékeztetett arra, hogy 

egy év alatt jelentősen romlott a levegő minősége a magyar fővárosban.

Megírták azt is, hogy a főpolgármester tavaly jelentősen megemelte a parkolási díjakat. 

Kiemelték azt is, hogy 

Karácsony alatt a főváros számtalan forgalmas pontját elárasztotta a gaz, sőt, még a Városháza udvarát is felveri a gyom. 

A Lánchíd nemcsak ötmilliárd forinttal drágábban, hanem csökkentett műszaki tartalommal újult meg, 

hiszen az eredeti elképzelésekhez képest a Váralagutat és a Széchenyi István teret nem újítják fel. 

Írt a Metropol a Liget projektről is, amely egész Közép-Európa legjelentősebb kulturális beruházása lett. A főváros szívének számító Városliget új pompájában ragyog, ami szinte csak és kizárólag a kormány elkötelezettségének köszönhető. Karácsony Gergely a főpolgármesteri székért még annak idején úgy kampányolt, hogy ha megnyeri a választást, akkor teljesen leállítja a Liget projektet. 

A Blaha Lujza tér megújítása viszont – mint hangsúlyozta a lap – tipikus KariGeri-sztori. 

 

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában