Sport

2013.04.16. 13:49

Tisztes helytállásban bíznak

Az ibrányiak szerdán Létavértesen lépnek pályára a labdarúgó NB III. március végéről elhalasztott mérkőzésén.

Az ibrányiak szerdán Létavértesen lépnek pályára a labdarúgó NB III. március végéről elhalasztott mérkőzésén.Tavasszal eddig ellentétes úton jár a létavértesi és az ibrányi NB III-as futballcsapat. Amíg a hajdúságiak eddigi négy meccsükből valamennyit megnyerve a középmezőny után eredtek, és akár az osztályozót érő hatodik helyezést is megcsíphetik, addig az edzőváltáson is átesett szabolcsiak csak egyszer örülhettek győzelemnek és háromszor is vereséget szenvedtek. A felek március 30-ra kiírt mérkőzése a rossz létavértesi pályaviszonyok miatt elmaradt, így szerdán 16 órától pótolják be az elhalasztott összecsapást.

– Tisztában vagyunk ellenfelünk jó sorozatával, de mi száz százalékig a magunk dolgaira figyelünk – mondta a Létavértesen fellépő ibrányi csapat edzője, Bíró Csaba, aki éppen az elmaradt bajnokit követően vette át a szakmai munka irányítását a Tisza-csoportban szereplő gárdánál. – Megpróbáljuk kiheverni a fehérgyarmati iszapbirkózás fáradalmait és a csalódást keltő négygólos vereséget, szeretnénk tisztesen helytállni a szerdai mérkőzésen.

Az ibrányiak helyzetét számos probléma nehezíti: Barzó Gergő és Ruan Pereira sérült, Varga Attila beteg, Kató Gyula a vasárnapi kiállítása miatt eltiltott, míg Reinaldo sem teljes értékű harcos.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!