Sport

2013.05.08. 19:33

Karate Eb - A budapesti rendezésen is múlik a sportág olimpiai felvétele

Budapest, 2013. május 8., szerda (MTI) - A hétvégén Budapesten sorra kerülő karate Európa-bajnokság színvonalas megrendezésén is múlik, hogy a sportág bekerül-e az olimpia műsorára, legalábbis Antonio Espinos, a Karate Világszövetség és az Európai Karate Szövetség elnöke szerint.

A sportvezető szerdán Simicskó Istvánnál, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) sportért és ifjúsági ügyekért felelős államtitkáránál tett látogatást. Espinos az Emmi közleménye szerint úgy fogalmazott, a kontinensviadal világszínvonalú lebonyolítása nagyban hozzájárulhat ahhoz, hogy a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) végrehajtó bizottságának május végén sorra kerülő szentpétervári ülésén javaslat szülessen a karate ötkarikás műsorba való felvételéről.

Simicskó István azt mondta, Magyarország a birkózás megtartása mellett támogatja a karate felvételét az olimpiai programba. Az államtitkár emellett kiemelte, a négynapos Eb-re rekordszámú, 45 ország 700 versenyzője adta le nevezését, s reményét fejezte ki, hogy a szervezés a megszokott magas színvonalon zajlik majd.

- MTI -  

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!