Sport

2013.05.15. 08:29

Női vízilabda ob I - Már 2-0-ra vezet a címvédő Eger

Szentes, 2013. május 14., kedd (MTI) - A második mérkőzést is a címvédő Eger nyerte a Szentes ellen a női vízilabda-bajnokság döntőjében, így összesítésben 2-0-ra vezet az egyik csapat harmadik sikeréig tartó párharcban.

Eredmény, döntő, 2. mérkőzés:

Hungerit Szentesi VK - ZF-Eger 10-13 (2-4, 3-5, 2-3, 3-1)

a legjobb góldobók: Miskolczi 3, illetve Keszthelyi, Antal 4-4

Az egriek a mérkőzés elejétől fogva jóval meggyőzőbb teljesítményt nyújtottak, mint a szentesiek: a vezetés megszerzését követően hol egy, hol két góllal álltak jobban vendéglátóiknál. 6-4 után a második negyed hajrájában előbb 8-4-re, majd 9-5-re elhúztak.

A harmadik játékrészben még kilátástalanabbá vált a szentesiek helyzete, mivel az egriek ötgólosra növelték a különbséget, elsősorban a négyszer is eredményes Keszthelyi Rita és a három-három alkalommal betaláló Czigány Dóra és Antal Dóra jóvoltából. Velük hazai részről csak a triplázó Miskolczi Ibolya tudta tartani a lépést.

A negyedik negyedben még volt egy hazai fellángolás, aminek 12-9-es felzárkózás lett az eredménye, Antal gólja azonban véget vetett a szentesi reményeknek. Végül 13-10-re nyert az Eger, és akár a bajnoki címvédést is kiharcolhatja a harmadik meccsen, amelyet a felek szerdán 19.30-tól vívnak az egri Bárány-uszodában.

- MTI -  

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!