Sport

2013.11.08. 12:55

Kevesebb idő jutott a csapat tüzelésére

A kisvárdaiak számára reálisan a tisztes helytállás a cél a szombati megyei rangadón.

A kisvárdaiak számára reálisan a tisztes helytállás a cél a szombati megyei rangadón.Ha nem két egymást követő vereséggel érkezne a megyei rangadóra a Kisvárda, akkor még azt is írhatnánk, hogy az NB II-es újonc veszítenivaló nélkül játszhat szombat este a nyíregyházi stadionban. Így azonban nemcsak a presztízs miatt hajthatnak a vendégek, hanem az elhullajtott pontok „visszaszerzése” ürügyén is.

– Nem oly’ mértékű a meccsel kapcsolatos várakozás, ahogy annak lennie kellene, hiszen az elmúlt hetek eredményei nem a szánk íze szerint alakultak, így a szokásosnál többet beszéltünk a meglévő hibáinkról, annak kijavítási lehetőségeiről és kevesebb idő jutott a csapat feltüzelésére – mondta Révész Attila, a várdaiak szakmai igazgatója, aki maga is ismerősként érkezik a Városi Stadionba, hiszen 2007 és 2009 között dolgozott ott klubmenedzserként. – Ugyanakkor nem lehet függetleníteni magunkat attól, hogy többen érzelmileg kötődnek a nyíregyházi klubhoz, tele bizonyítási vággyal, számukra most kiemelten fontos, hogy milyen eredményt érünk el. Én viszont abból indulok ki, hogy ezen a meccsen is éppúgy három pontot lehet szerezni, mint a többin.

(A teljes cikk elolvasható a Kelet-Magyarország 2013. november 9-i számában.)

Ezek is érdekelhetik