Sport

2013.12.02. 11:47

Szakadékba zuhantak

Nyíregyháza - A Fatum-NRK-Nyírsuli elképzelése nem valósult meg: elronotta a Palota elleni meccset.

Nyíregyháza - A Fatum-NRK-Nyírsuli elképzelése nem valósult meg: elronotta a Palota elleni meccset.

Pénteken még ment minden, mint karikacsapás. A Fatum-Nyírsuli-NRK élvonalbeli női röplabdacsapata habkönnyen, alig egy óra leforgása alatt elintézte (3:0) Veszprém elleni hazai fellépést. A dupla forduló vasárnapra rendelt összecsapása már megemelte Balázs István vérnyomását. A edző enyhén szólva kiakadt a játékvezetők ténykedésére, mindazonáltal a gárda – finoman fogalmazva – mérsékelt produkciója is is hozzájárult ahhoz, hogy balul végződött a Palota otthonában letudott találkozó.

– Nem sikerült a hét végére elképzelt célkitűzést megvalósítani, mert bár a Veszprém ellen nem okozott problémát a győzelem, a Palotával szemben a közepesnél gyengébb teljesítményt nyújtottunk, és ennek vereség lett a következménye – merült a részletekbe Balázs István.

– Nehezen indult, amikor pedig úgy tűnt, megérkeztünk a meccsbe, az első szettben 21:19-re vezettünk, már nem csináltunk több pontot, szakadékba zuhantunk. Ez döntőnek bizonyult a végkimeneteléből szempontjából. Végig futottunk az eredmény után... Kiemelkedő teljesítmény ezúttal egy sem akadt a csapatban, többen viszont a közepesnél is halványabban játszottak. Ez a momentum, a Palota jó játéka, valamint a játékvezetők ténykedése már soknak bizonyult.

Akkor témánál is vagyunk... Ebben a sportágban meglehetősen ritka, ha a „sporik” működése kerül terítékre, márpedig jelen esetben ez történt.

– Harmadik éve egyetlen egyszer sem foglalkoztam a bírókkal – hangoztatta Balázs István. – Most sem a szándékosságot feltételezem, szakmai hibát, a Palota játékosai részéről tapasztalt labdaérintések szabályosságát kifogásoltam. Sajnálom, hogy így zárult a mérkőzés, mert egy ilyen nem várt vereséggel némileg leértékelődnek a korábbi bravúrjaink. Fiatal játékosainknak tovább kell fejlődni, és el kell jussnak oda: egy jó mérkőzést ne kövesse három-négy gyenge teljesítmény. Van idejük rá!

Röplabda: NB I., női

A dupla forduló eredményei

Péntek:

  • Újpesti TE–Kaposvári Egyetem 3:0 (19, 13, 12)
  • Vasárnap:

  • Újpesti TE–MTK-Budapest 3:0 (15, 10, 12)
  • Vasi Sport Akadémia–Békéscsabai RSE 0:3 (-14, -20, -19)
  • Veszprémi Egyetemi SC–TF-Budapest 0:3 (-17, -23, -22)
  • Kaposvári Egyetem–Albrecht-Miskolci VSC-MVSI 3:1 (14, 20, -22, 17)
  • A bajnokság állása:

    1. TF-Budapest 32 pont

    2. Újpest 29, 3. Vasas 28

    4. Békéscsaba 27

    5. Fatum-Nyírsuli-NRK 26

    6.Junior válogatott 18

    7. Kaposvár 18

    8. MTK 17

    9. Miskolc 14

    10. Palota 13

    11. Veszprém 4

    12. Vasi Sport Akadémia 2

     

    Hírlevél feliratkozás
    Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!