Sport

2014.03.21. 09:44

Nem ijednek meg a feladattól

Különös meccs vár Egerszegen az NYKK-ra, hiszen olyan csapatok találkoznak, amelyek egész pályán letámadnak.

Különös meccs vár Egerszegen az NYKK-ra, hiszen olyan csapatok találkoznak, amelyek egész pályán letámadnak.A Zalaegerszeg az egyedüli olyan csapat, amelyet az alapszakaszban mindkétszer legyőzött a Marso-NYKK, mondhatni bajnokságbeli hat győzelmének harmadát a ZTE ellen érte el. Az Egerszegen aratott november 9-i, 93–81-es győzelem az egyetlen, amit a nyíregyházi élvonalbeli férfi kosárlabdacsapat idegenben szerzett, és Zalaegerszeg a csapat következő, szombati mérkőzésének helyszíne. Számítanak ilyenkor az előzmények?

– Sokat nem jelent, hogy mi történt korábban, mert minden meccs más, éppen a Jászberény elleni legutóbbi két mérkőzésünk bizonyította, hogy ugyanazok a csapatok néhány hét leforgás alatt mennyire ellentétes előjelű mérkőzéseket képesek játszani egymással – válaszolta Sitku Ernő, a Marso-NYKK vezetőedzője. – Az is igaz, hogy a Zalaegerszeg nagyon jó formába lendült, az utóbbi fordulókban több szép győzelmet aratott, kezd beérni az új edző munkája, és náluk a hazai pálya valódi előnyt jelent, hiszen a szurkolóik nagyon sokat segítenek a csapatnak. Azonban nem ijedünk meg a ránk váró feladattól.

Olyan szempontból érdekesnek ígérkezik az alsóházi mérkőzés, hogy a csapatok új edzői, tehát Sitku Ernő és a spanyol Raúl Jimenez is az egész pályás letámadást részesítik előnyben.

(A teljes cikk elolvasható a www.kelet.hu oldalon és a Kelet-Magyarország 2014. március 22-i számában.)

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!