Sport

2014.04.20. 11:37

Újabb elszalasztott lehetőség

Balmazújváros, Nyíregyháza - A Szpari vezetett, ám a balmazújvárosiaknak a ráadásban sikerült egyenlíteniük.

Balmazújváros, Nyíregyháza - A Szpari vezetett, ám a balmazújvárosiaknak a ráadásban sikerült egyenlíteniük.

Kapufabárbajjal indult a meccs, hiszen előbb Szőllősi egy széllel támogatott szabadrúgásnál lőtte ki a felső léc és a bal oldali kapufa találkozását, majd nem sokkal később Rezes a felsőlecet, pár másodperc múlva Csordás a jobb oldali kapufát talált el. A vehemense kezdő hazaiak aztán jó negyedóra elteltével vezetéshez jutottak, egy jobboldali pontrúgást követően Papp ugrott a legmagasabba amiért gól lett a jutalma. A lelkes nyíregyházi drukkereknek nem sokat kellett várni arra, hogy forduljon a kocka, hiszen Rubus előbb egyenlített, majd Bajzát révén át is vette a vezetést a vendégegyüttes. Az előny nőhette volna, ám Huszák és Rezes is lemaradt egy-egy beadásról.

Fordulás után mezőnyfölénye kerültek a balmazújvárosiak, és bár az iramra nem lehetett panasz, mindkét csapat sok hibával játszott, jó pár helyzet alakult ki a kapuk előtt. A vendégeknél Huszák lőtt mellé, majd Balogh bravúrral tenyerelte a léc fölé Kónya fejesét. Nyomtak a hazaiak, a nyíregyháziak pedig nem tudtak veszélyesen kontrázni. Úgy nézett ki, hogy a listavezetőnek így is sikerült nyerni, ám a ráadásban hiába volt náluk a labda, hibáztak és a lelkes vendégeknek össze jött az iksz.

A mérkőzés előtt hatalmas viharfelhők borították be az eget, villámlott is, végül szerencsére a pálya környékén elmaradt a zivatar. Mindkét együttes számára fontos lett volna a győzelem, hiszen a hazaiak három vesztes meccs után léptek pályára, míg a Szpari szintén két sikertelen fordulót követően szeretett volna újra a győzelem útjára lépni. Erre meg is volt az esélye - elsősorban nem a játék miatt -, ám a viszonylag gyors fordítás után nem sikerült növelni az előnyt. A nyíregyháziak támadásainak nem volt igazán éle, a kontrajáték lehetősége pedig a pontatlan passzok miatt rendre meghiúsult. Ami bosszantó: így is megvolt a lehetőség a három pont begyűjtésére, ám a ráadásbeli rövidzárlat miatt ez nem jött össze. Úgy néz ki, hogy átok ül a tabella első három helynén tanyázókon. A forduló rangadóján a Dunaújváros siófoki vendégjátékán nem született gól, így a három érintett a a legutóbbi három bajnokiján mindössze két-két pontot szerzett. A Szpari szempontjából az nagy szerencse, hogy így maradt az előny, ami könnyen igazán megnyugtatóra hízhatott volna, ám az mindenképpen figyelmeztető: mondjuk a Dunaújváros három győzelemmel máris hét pontot lefaraghatott volna a jelenleg nyolc pontos hátrányából...

- KM-ML -

Balmazújváros - Nyíregyháza

2-2 (1-2)

Balmazújváros, 600 néző, v.: Berke (Szpisják, Kovács II. B.)

Balmaz Kamilla Gyógyfürdő: Mester – Vachtler (82. Mokánszki, 82.), Papp, Privigyei, Németh – Kónya, Müller (Vólent, 80.) - Nagy (14. Bokros, 14.), Szőllősi, Demjén - Belényesi. Vezetőedző: Pajkos János

Nyíregyháza Spartacus: Balogh– Polényi, Rubus, Gengeliczki, Jánvári – Csordás (Kákonyi, 89.), Sándor – Huszák (Törtei, 84.), Ulviczki (Paku, 68.), Rezes - Bajzát. Vezetőedző: Lucsánszky Tamás.

17. perc: Szőllősi jobb oldali szabadrúgását Papp 6 méterről fejelte a kapu közepébe, 1-0.

27. perc: Rezes jobb oldali szabadrúgását Ulviczki 10 méterről fejelte kapura, a vetődő Mester kezéről a labda Rubus elé került, aki 4 méterről a kapuba lőtt, 1-1.

39. perc: Rezes ívelt középre egy szabadrúgást, Papp sikertelen felszabadítása után a labda Bajzát elé került, aki balról, 8 méterről a bal sarokba lőtt, 1-2.

92. perc: Bokros jobb oldali bedobását a kapunak háttal álló Vólent vette át, majd 8 méterről Balogh bal lába mellett a kapuba lőtt, 2-2.

Mesterszemmel

Pajkos János: - A második félidei játékunk alapján a győzelmet is megszerezhettük volna.

Lucsánszky Tamás: - Egy megnyert meccs után veszítettünk pontokat, úgy, hogy az utolsó gól előtt nálunk volt a labda.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!