Sport

2014.06.05. 07:35

Teljes gázzal nyomják majd a Zentai-fivérek

A driftbajnokság második fordulóján régi pilóták új autókkal fognak körözni.

A driftbajnokság második fordulóján régi pilóták új autókkal fognak körözni. Felkészülni, vigyázz, rajt! A driftkedvelők már előre dörzsölgethetik a tenyerüket, hiszen hatalmas gumifüstölés lesz pünkösd vasárnapján és hétfőjén a máriapócsi RabócsiRingen. Az Oláh Gumi Fesztiválon a ralikrosszozók bajnokságának harmadik fordulója mellett a hazai profi driftbajnokság második megmérettetése következik. A bajnokság szlovákiai nyitányán érvényesült a papírforma, hiszen a címvédő mátészalkai Grózinger Zsolt nyert a tavalyi ezüstérmes Szántó Nikolett előtt.

Sierra helyett Fiesta

A szintén szalkai Zentai-fivérek hiányoztak a szezon kezdéséről, ám a pünkösdi viadalon már mindent beleadnak majd a minél sikeresebb szereplésért. A tavalyi összesítésben tizedik Zentai Attila új autóval vág neki a pontvadászatnak, a jó öreg Sierrát egy vadonatúj Fiestára cserélte.

– A Sierrán már nagy változtatásokra lett volna szükség, ezért döntöttem úgy, hogy új autóval indulok. Nemrégiben tesztelhettem is a RabócsiRingen, és jó félórát autóztam úgy, hogy csak akkor álltam, amikor kerekeket cseréltünk. Jól ment az autó, remélem, majd a versenyen is így lesz, és elkerülnek a technikai problémák. Szeretnék biztonságosan végig menni a pünkösdi versenyen és persze minél előrébb zárni – vélekedett Zentai Attila.

Fivére, Sándor a megszokott Focus volánja mögé fog ülni, az autók új designt is kaptak, mégpedig igen mutatósat.

– A szlovákiai nyitányra nem mentünk, mert messze volt és inkább pihentünk, készültünk a máriapócsi versenyre. Én is tesztelhettem az autót a RabócsiRingen és minden rendben volt. Remélem a versenyen is így lesz, és szeretném teljes gázzal nyomni – így Attila.

Sikerre éhes pilóták

A máriapócsi pályán népszerű szalkai pilóták mellett többen is szeretnének futamgyőzelemmel, vagy értékes helyezésekkel kirukkolni, a régi, ismert versenyzők közül sokan új autókkal vágnak majd neki a várhatóan izgalmas és látványos körözésnek. A többszörös Európa-bajnok Kerényi Ádám az idén pontozóbíróként a bírói csapatot erősíti.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!