Sport

2014.09.09. 10:52

Félnapos körözgetés a Puskás-stadionban

Tihor Csaba a negyedik helyen végzett az ultrafutó verseny újabb állomásán.

Tihor Csaba a negyedik helyen végzett az ultrafutó verseny újabb állomásán.A hat állomásból Optivita ultrafutó kupa ötödik fordulóját Budapesten a Puskás Ferenc Stadion körül rendezték meg. A hat órás verseny indulói közül nem hiányozhatott a nyíregyházi Tihor Csaba, a Nyírségi Futók SE ultramaratonistája, aki a mezőnnyel együtt körözött a stadion körbevevő 1087 méteres körön. A viadal délelőtt 10 órakor indult, a 12 órás etapot teljesítők számára már sötétben, este tízkor ért véget.

A versenyzőknek sok nehézséggel, elsősorban a párás meleggel kellett megküzdeniük. Tihor Csaba sem élete formáját futotta, de így is negyedik helyen ért célba, és a fél nap alatt 111.4 kilométert tett meg, vagyis több mint 102 kört tett meg a stadion körül. Ezzel együtt az eredmények jól alakultak a nyíregyházi sportember számára, hiszen összetettben a második helyezést foglalja el, több mint hét kilométerrel megelőzve a harmadik helyen állót. A sorozat hatodik, záró fordulója novemberben Velencén lesz, ott hatórás futás vár a résztvevőkre.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!