Sport

2014.11.29. 13:27

Túl a mérlegelésen!

Nyíregyháza - Kovács Zoltán szombaton este a WBO szervezet Európa-bajnoki övéért bunyózik!

Nyíregyháza - Kovács Zoltán szombaton este a WBO szervezet Európa-bajnoki övéért bunyózik!

A hozzá értők szerint talán az idei legnagyobb európai profi ökölvívó gálát rendezik szombaton este a londoni ExCel Arénában. Hét címmérkőzést láthatnak majd az érdeklődők, a legnagyobb durranás a Tyson Fury–Dereck Chisora összecsapás lesz. Az egyik találkozón a WBO szervezet nagypehelysúlyú öve lesz. A találkozónak nyíregyházi résztvevője van, hiszen Kovács Zoltán az angol Mitchel Smith ellen lép majd szorítóba a tíz menetesre tervezett találkozón.

Kovács Zoltán az NYVSC-Big Boxing kiválósága a súlycsoport magyar bajnoka. Nagy Lajos tanítványa tizenegy győztes és négy vesztes meccsel bír eddig, a hazai környezetben köztelek közé lépő Smith eddigi kilenc meccsét megnyerte. A két huszonkét esztendős bunyós bizonyára nagy csatát fog majd vívni.

- Jól sikerült a felkészülés, az ellenfélről beszerzett videófelvételek alapján az angol srác hasonló stílusban bunyózik mint Zoli. Úgy tűnt időnként igen széleseket üt, ezért nagyon fontos lesz összpontosítani a védekezésre és onnan gyorsan támadni - adott rövid jellemzést az ellenfélről Nagy Lajos.

- A súlyommal nincs gond, a felkészülést a tervek szerint elvégeztük és bizakodó vagyok - fűzte hozzá Kovács Zoltán.

Az edző és tanítványa, valamint Nagy Márk csütörtökön este már Londonban landolt, pénteken pedig megvolt a kötelező mérlegelés is. Ezen Zolika 58.96, ellenfele 58.94 kilót nyomott.

KM-ML

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!