Sport

2015.01.13. 07:18

Van fantázia a srácokban

Nyíregyháza - Juniorjaink a ranglistán két előttünk álló csapatot is legyőztek a világbajnoki selejtezőn.

Nyíregyháza - Juniorjaink a ranglistán két előttünk álló csapatot is legyőztek a világbajnoki selejtezőn.

Szerencsések azok, akik péntektől vasárnapig kilátogattak a bujtosi csarnokba, hiszen ízelítőt kaptak a kontinens férfi röplabdája közvetlen utánpótlásának helyzetéről. Az U21-es mexikói világbajnokság egyik európai sejtezőjének (hat volt) adott otthon Nyíregyháza.

Kiütközött a különbség

Mint ismert, a magyar együttes két mérkőzést megnyert, a zárónapi találkozón viszont alulmaradt a kontinensbajnoki bronzérmes franciákkal szemben. Demeter György együttese így a torna második helyén zárt, ami nem jelentett továbbjutást. Ettől függetlenül nem érheti kritika a mieink összteljesítményét, hiszen a másik három együttes az európai ranglistán megelőz bennünket, és közülük kettőt legyőztünk, így feljebb kerültünk a 27. helynél.

– Ez a realitás – kezdte értékelését Demeter György szövetségi edző. – Mindenképpen pozitívum, hogy a letteket és a görögöket is le tudtuk győzni. Sajnos, a vasárnapi, a továbbjutás szempontjából döntő mérkőzésen kiütközött a francia és a magyar röplabda közötti különbség.

– A franciák előttünk járnak, sokkal dinamikusabban játszanak, és fizikálisan felkészítettebbek a játékosaik. Ez alól csak Pádár Krisztián jelenti a kivételt. Ezzel együtt a vasárnapi második játszmában közel jártunk a szettnyeréshez.

– Tudomásul kell venni, hogy amíg a magyar élcsapatoknál szinte lehetetlen megoldani a rendszeres napi két edzést, no meg fizikálisan és persze technikailag és taktikailag nem lépünk előre, addig ez a helyzet. Bízom benne, hogy sikerül majd ezen változtatni, mert ezekben a srácokban van fantázia – így Demeter György.

Hetvennégy pontot termelt

Miként azt a mester is kiemelte, Pádár Krisztián nem csak a magyar csapatból, a mezőnyből is kitűnt. A belga Noliko Maaseik huszonegy éves légiósa a három mérkőzésen 74 pontot termelt a 252 magyar egységből. Támadásban a görögök ellen 68 százalékos mutatóval bírt.

A bujtosi mezőnyben az ütésmagasságban a 345 centijét csak a francia center, Médéric Henry (16-os mez) előzte meg egy centivel, ám amíg a francia 207 centi, addig Krisztán 198.

Nem véletlenül épült rá játékunk, amivel persze kiismerhető is volt. Ám ha jó volt a labda, máris zúgott a vízfakasztó bomba! Az igazi az lenne, ha az ő szintjéhez közelítene még néhány társa...

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!