Sport

2015.02.26. 12:19

Nincs javítási lehetőség

Balkány - Nincs mese, az elrontott őszi idény után a Cellspan-Balkánynak be le kell homorítani a bajnoki folytatásban.

Balkány - Nincs mese, az elrontott őszi idény után a Cellspan-Balkánynak be le kell homorítani a bajnoki folytatásban.A megyei első osztályú futballcsapat jelenleg a tizennegyedik helyen posztol, ami több, mint „életveszélyes”. Olyannyira, hogy ez momentán – csaknem biztosan – egyenlő lenne a kieséssel.

Persze, még jócskán van lehetőség a javításra, tizennégy mérkőzés ad esélyt az előrelépésre. Mindeközben a télen nagy volt a mocorgás a gárda körletében, ráadásul Balogh József személyében új edző állt munkába.

– Nagyon bízom a csapatban, annál is inkább, mert úgy gondolom erősödtünk – ütött meg optimista hangot Obsitos Norbert, a balkányi egyesület elnöke. – Tetszik az öltözői légkör, amit nyugodtan nevezhetek kifogástalannak, ezzel együtt tudom, ezért még nem adnak pontot. Természetesen a pályán fog eldőlni, mit érünk valójában, és mindjárt az első, Szakoly elleni meccsünk rendkívül fontos lesz. Most különösen, hisz minden apró siker segítheti céljaink elérését. A hazai mérkőzéseken szeretnénk kiszolgálni a lelkes, szép számú közönségünket, ugyanakkor az eredményesség a legfontosabb, most már nem lehet hibázni, mivel nincs javítási lehetőség.

KM-KTT

A Cellspan-Balkány játékoskeretének téli változásai

Távozott: Nagy Dávid, Szabó Péter (mindkettő Szakoly), Málik János (Nagykálló), Ferenczi Miklós, Marozsán Zsolt, Karasz László, Karasz Gábor (valamennyien Kótaj), Csáki Róbert (Szatmár Unió FC), Kónya Márió (Encsencs).

Érkezett: Göncz Bertalan (Tiszakanyár), Juhász Bence (Debrecen), Kőrösi Norbert (Szatmár Unió FC), Pintér Dániel (Debreceni VSC U21), Bencsik András (újrakezdte), Ignáth Sándor (Nagyhegyes), Hortó Attila (Hajdúböszörmény), Hódi Gábor (Tiszavasvári).

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!