Sport

2015.04.29. 10:43

Fokozódik a tét: nagy harc a bentmaradésért

Szabolcs-Szatmár-Bereg - A hosszú hét vége előnyét kihasználva a férfi kézilabda NB II. Észak-keleti csoportban már pénteken letudnak két mérkőzést.

Szabolcs-Szatmár-Bereg - A hosszú hét vége előnyét kihasználva a férfi kézilabda NB II. Észak-keleti csoportban már pénteken letudnak két mérkőzést. A kiesés elleni egyre élesebb, és kétségbeesett harcban érintett Fehérgyarmat a már bajnok Nyírbátort fogadja (kezdés: 18 óra) – ha valamikor, most igazán nagy domborításra lesz szüksége a házigazdának. Annál is inkább, mert a hajdúsági riválisok meglehetősen érdekes eredményeket „produkálnak” az egymással vívott találkozókon, tovább fokozva a szabolcsi együttesek gondjait.

Így a Tiszavasváriért is, amely szintén a megkapaszkodásért küzd. Ráadásul Türk Ferenc legénységének idegenben van jelenése – a Debreceni EAC otthonában. Noha a hazaiak szénája valamivel jobban áll, nyeregben még pk sem érezhetik magukat, éppen ezért „négypontos” összecsapást vívnak a felek.

KM-KT

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!