Sport

2015.06.08. 07:22

Jegyzet: (Kül)földre szállt angyal

„Fejlődik a London Angels férficsapata. Az első edzés után már dupla annyian vagyunk. Megvan az álomcsapat. Indul a komoly felkészülés. Hajrá fiúk, sok sikert!” – olvasom az egyik közösségi oldalon. Tarnavölgyi Gergely jegyzete.

Első blikkre nem tudtam, örüljek, vagy inkább szomorkodjak a bejegyzés láttán. Főleg annak fényében nem, hogy a fent nevezett kézilabdás „álomcsapatnak” két egykori játszótársam is tagja.

A sztorinak részemről két olvasata van: évről évre több odakint a magyar ajkú honfitársunk, ami nem egy szívderítő tendencia. Az viszont már annál inkább, hogy kedvenc sportágam Londonba szakadt képviselői csapatba tömörültek, erősítve ezzel a magyar kézilabda szellemét. A külhoni sporttársak beneveztek a helyi pontvadászatba, együtt, egy csapatként próbálják megmutatni az angoloknak, hogyan is kell ezt a sportágat művelni.

Hogy mit kívánok nekik? Természetesen azt, hogy – ha már a csapatnévben szerepel az angyal szó – adjanak szárnyakat vágyaiknak, nyerjék meg a bajnokságot. Ja! Egy kicsit hazabeszélnék. Ha lehet, ne bővüljön még tovább a londoni angyalok csapata…

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!