Több fronton is átvette a családi stafétát

Nyíregyháza - A 2000-es olimpiát nyíregyházi sportolóként megjárt diplomatának és riporternek a bobozás is sokat adott. Interjú: Gyulai Miklóssal, a Magyar Atlétikai Szövetség elnökével.

Nap mint nap halljuk és látjuk a Sport Televízió riportereként, közben pedig egykori atlétaként a sportok királynőjéért is dolgozik, mint a Magyar Atlétikai Szövetség (MASZ) elnöke. A 2009 óta hivatalban lévő sportvezető ebbéli funkciójában járt Nyíregyházán, és állt lapunk rendelkezésére.

Az NYVSC egykori sportolójaként, sőt olimpikonjaként milyen érzésekkel látogatott Nyíregyházára?

Gyulai Miklós: Mindig nagyon jó érzés idejönni. A nyíregyháziak három évig, 1997 és 2000 között adtak nekem lehetőséget, ezért csak hálával tartozom nekik, és bízom benne, hogy sikerült is kihasználnom azt az esélyt, és a városnak volt öröme abban, hogy az itteni klub sportolója lehettem. Tény, hogy akkor értem el a legjobb eredményeimet, tagja voltam a magyar csúcsot futott, az 1999-es sevillai ­világbajnokságon hetedik helyezett négyszer száz méteres váltónak. Nagyon szép időszak volt, aztán sajnos véget ért az is, de a sport már csak ilyen.

Arra azért jól emlékszünk, hogy életvitelszerűen nem költözött Nyíregyházára abban az időben sem?

Gyulai Miklós: Nem volt állandó nyíregyházi lakcímem, de nagyon sokat jártam ide. A városi stadion sportszállójában állandó szobám volt, ezt az akkori igazgatónak, Orendi Mihálynak köszönhettem. És emlékszem Kálmán bácsira (Nagy Kálmán, az atlétikai szakosztály korábbi technikai vezetője – a szerző) is, aki mindent intézett, küldte a vonatjegyet és rendezte az étkezést. Abszolút hibátlan volt minden.

Az imént mondott egy olyat, ami manapság elérhetetlennek tűnik: világbajnoki döntőt futott a magyar váltó. Miért nincs esély most ilyenre?

Gyulai Miklós: Ha tudnám… Dolgozunk rajta. Nekem különösen szívem csücske a rövidtávfutás, ezért néhány évvel ezelőtt Németh Rolandot, az akkori egyik váltótársamat, magyar csúcstartót sikerült megnyernem referensnek, és ő felügyeli ezt a szakágat. Hosszú-hosszú idő után, a nyári bulgáriai csapat Európa-bajnokságon már negyven másodpercen belül futott a magyar staféta, ami körülbelül egy másodperccel még elmarad attól, amit mi elértünk, de valahol el kell kezdeni. Azt látom, hogy főleg a fiatalok között adott az az emberanyag, amelynek tagjai, ha sokat és alázattal dolgoznak, és nem másfelé terelődnek a gondolataik, akkor megvan az esély arra, hogy néhány éven belül masszív, legalábbis Európa-bajnoki döntőre esélyes váltónk legyen – mind négyszer százon, mind pedig négyszer négyszázon.

Édesapja, Gyulai István emlékét nemcsak sportvezetőként, hanem sportriporterként is ápolja. Melyik a nehezebb szakma?

Gyulai Miklós: (Sóhajt.) Mind a kettő nehéz, mert azért ő elég magasra tette a mércét valamennyi területen. A sportdiplomácia inkább az öcsémhez, Mártonhoz áll közelebb, segítjük is, ahol tudjuk. Ő minden idők legfiatalabb tanácstagja lett az Európai Atlétikai Szövetségben az idén tavasszal. Ami pedig a televíziós tevékenységemet illeti, idestova húsz esztendeje vagyok ebben a szakmában, és a nézőket kell megkérdezni, mert ők tudják megítélni, hogy elfogadható-e vagy sem, amit csinálok. Jól érzem magam, és amíg lehetőséget kapok, addig azt el is fogadom.

Az édesapjuk nevét viseli a Gyulai-memorial, amely évről évre rangosabb mezőnyöket vonultat fel, és az elmúlt két esztendőben Székesfehérváron talált otthonra. Hova juthat el ez a verseny?

Gyulai Miklós: A csúcs az lenne, ha részese lehetnénk a Diamond Leaugue-, vagyis a világ legjobb atlétáit megmozgató sorozatnak. Más kérdés, hogy ezt akarjuk-e. Az most már kijelenthető, hogy 2015-ben a Gyulai-memorial az egynapos versenyek közül a legjobb nem Diamond Leaugue-viadal lett. Tehát az összrangsorban a tizennégy Diamond Leaugue-verseny után a tizenötödik helyre kerültünk, megelőzve a berlini, a rabati, a madridi, a rieti vagy az ostravai megmérettetéseket, amelyek lényegesen nagyobb költségvetésből gazdálkodnak. Ezért csak köszönetet tudok mondani a szervezőknek, elsősorban korábbi kiváló magasugrónknak, Deutsch Péternek, aki már négy éve gardírozza az emlékversenyt. A MASZ részéről pedig minden segítséget megadok a munkájához, ami egyben erkölcsi kötelességem is. Még akkor is, ha voltak olyan hangok, amelyek az esetemben összeférhetetlenségről szóltak.

Friss még a pekingi világbajnokság élménye. Értékelte-e már a szövetség elnöksége az ázsiai viadalon történteket?

Gyulai Miklós: Épp a napokban. Érem nélkül zártunk, ugyanakkor 2003 óta a legjobb összteljesítményt érte el a magyar válogatott. És már nemcsak a dobók, hanem más szakágak képviselői is letették a névjegyüket. Ha már Nyíregyházán vagyok, akkor el kell mondanom, külön sajnáltam, hogy Helebrandt Máté nem vállalta a világbajnoki szereplést, de tudomásul vettük, hogy számára az idei év fő eseménye az universiade volt, és az ő versenyszámában, a hosszútávú gyaloglásban nem lehet heteken belül kétszer rajthoz állni. A dél-koreai Kvangdzsuban általa elért negyedik hely káprázatos, és arra számítok, hogy Mátéval kiegészülve a riói olimpián a magyar atlétacsapat egy éremmel megspékelve olyan teljesítményt produkál, amivel minimum megismétli a pekingi szereplését.

Iszonyatosan erős olimpiai szinteket állapítottak meg. Mi a realitás a magyar válogatott riói létszámára vonatkozóan?

Gyulai Miklós: Már most van tíz biztos résztvevőnk, ami a jelenlegi összkvótaszám egyharmada. A kajak-kenuval és az úszással nem tudunk versenyezni, viszont utána jövünk mi, és a harmadik legnépesebb sportág lehetünk az olimpián, a csapatsportágakat is ideszámítva.

És lesz még olyan atlétánk, aki önhöz hasonlóan téli olimpikonként is feltűnik majd?

Gyulai Miklós: Azt nem tudom, de számomra kedves emlék a bobozás. Bulinak fogtuk fel, de nagyon sokat tanultunk ott is. Teljesen más világ, családias, kicsit belterjes sportág a bob, de jól fogadtak bennünket, és sztárallűröktől mentesen sikerült beilleszkednünk abba a közegbe. Nagyon sok olyat adott a bobozás, amit az élet más területén is tudtunk hasznosítani, nem beszélve arról, hogy mindig nagyon jó érzés, amikor kiemelik, hogy azon kevés magyar sportolók közé tartozom, akik téli és nyári olimpián is képviselték Magyarországot.

- Bodnár Tibor -