Sport

2016.12.29. 09:27

Szárnyalás után mélyrepülés

Kisvárda - A Kisvárda nagyszerű kezdés után érthetetlenül visszaesett, holott többre lehetett volna képes.

Kisvárda - A Kisvárda nagyszerű kezdés után érthetetlenül visszaesett, holott többre lehetett volna képes.

Ahhoz képest, hogy a Kisvárda NB II-es férfi kézilabdacsapata három győzelemmel indította az őszi hadjáratot, majd a DEAC elleni idegenbeli rangadón döntetlent „brusztolt ki” – meglehetősen látványosan esett vissza a teljesítmény.

Holott, például a táblázat tetején nyomuló debreceniek veretlenül „élték túl” a szezon első felét, a várdaiakon kívül pedig csupán egyetlen rivális mondhatja el magáról, hogy zakó nélkül úszta meg a velük szemben letudott fellépést. A potenciál tehát alighanem adott volt, a Sándor-legénység mégis beragadt a folytatásban, olyannyira, hogy az ötödik helyig tolatott vissza.

– Jól kezdtük a bajnokságot, majd értékes pontot szereztünk Debrecenben, ami rajtunk kívül csak a Füzesabonynak sikerült, ekkor minden szépnek tűnt – ecsetelte az eseményeket a Kisvárdán nyáron munkába állt edző, Sándor László edző. – Időközben Csontos Máté távozott Tiszavasváriba, akivel komplex játékost veszítettünk el, és megsérült Molnár Zoltán, így a belső posztokon mindjárt két kulcsember esett ki. Mint kiderült, őket nem igazán tudtuk pótolni. Nevezhetjük akár mélyrepülésnek is a folytatást. Ugyan még nyertünk három mérkőzést, kettőt kínkeserves körülmények között, egyedül a Balmazújváros U23 ellen nyújtottunk meggyőző játékot. Hazai pályán fájó vereséget szenvedtünk a Kazincbarcikától, ha ezt, illetve a Nádudvar elleni érthetetlen döntetlent elkerültük volna, jóval jobban, akár második helyen állhatnánk. Sajnos, nehéz megmagyarázni a történteket, az biztos, többre lehettünk volna képesek.

A harmincegy esztendős szakvezető szűkszavúan beszélt a várható fejleményekről.

– Nem igazán tudok mit mondani a folytatással kapcsolatban, továbbra is minél kedvezőbb pozíció elérése a cél. A hátrányunk ugyan hat pont a DEAC-al szemben, de ez csak az első ránézésre tűnik soknak, mert régi tapasztalat, hogy a tavaszi szezon rengeteg meglepetést tartogathat...

KM-KT

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!