2017.04.07. 12:19
Kisvárda Master Good - Átugranak egy kicsit szomszédolni
Kisvárda - A presztízs miatt sem kicsi a tét a kisvárdai NB II-es futballcsapat vasárnapi cigándi mérkőzésén.
Kisvárda - A presztízs miatt sem kicsi a tét a kisvárdai NB II-es futballcsapat vasárnapi cigándi mérkőzésén.
Néhány éve az is csodaszámba ment, hogy az NB III-ban találkozhatott egymással a két szomszédvár, Cigánd és Kisvárda, most pedig ott tartunk, hogy a másodosztályban vívnak majd presztízsmeccset. A két csapat céljai ellentétesek, hiszen a három büntetőpontja miatt húsz egységgel az utolsó előtti helyen álló házigazda borsodi csapat számára a bennmaradás kiharcolása lehet a plafon, a Kisvárda Master Good viszont 48 ponttal a negyedik helyen áll, és kimondva-kimondatlanul a feljutásért küzd.
Ez a mérkőzés az újabb vasárnap-szerda-vasárnapi hármas terhelés első része, és nemcsak a várdai szurkolóknak jó hír, hogy nem kell messzire utazniuk a csapat idegenbeli fellépése apropóján.
– Az őszi szezonban a meccsterhelés mellett az ilyen sorozatokban az is gondot jelentett, hogy közben az országot is át kellett utaznunk, most viszont csak a szomszédba kell átugranunk, így lényegesen több időt fordíthatunk a regenerációra – mondta Révész Attila, az ötmeccses veretlenségi sorozatban lévő várdaiak szakmai igazgatója. – Ezzel együtt megint szükségünk lesz a teljes keretre, a meccsek közötti állapotfelmérések mutatják majd meg, hogy mely posztokon kell majd változtatnunk. Mindenesetre nagyon fontos lenne, hogy a cigándi és a Csákvár elleni szerdai hazai meccsünkön győzni tudjunk, és akkor húsvét vasárnap vérbeli rangadót játszhatnánk a Vác otthonában.
Maradva még a cigándi mérkőzésnél, a bodrogköziek jó ideje már saját pályájukon fogadhajták ellenfeleiket (az ősz jelentősebb részében balmazújvárosi, illetve egyszer nyíregyházi albérletben voltak otthon), és a hírek szerint a játéktér minősége lényegesen jobb, mint a kisvárdai.
– A miénktől mindegyik pálya jobb ebben az osztályban, a felvételek alapján a cigándi is, és remélhetőleg a heti esőzések méginkább olyan állapotba hozták, amely kedvez a stílusunknak – így Révész Attila. – Nem árt azonban óvatosnak lennünk, mert az NB III-as időkben nem sikerült nyernünk Cigándon, az ellenfél pedig az életéért küzd, ezen a mérkőzésen az utolsó szalmaszálak egyikébe kapaszkodhat. Ráaádsul a szomszédvárak közelsége miatt olyan presztízse van ennek a párharcnak, ami kiszámíthatatlanná teszi a mérkőzések kimenetlét. Mindezeket figyelembe véve csakis a győzelem lehet a célunk, ám biztosra veszem, hogy nagyon meg kell majd küzdenünk érte.
Mindenesetre a két település közötti 17,5 kilométeres úton élénk forgalomra lehet számítani vasárnap, mert ez az a mérkőzés, amely megmozgatja Kisvárdát és a környéken élő futballbarátokat is.