Sport

2018.08.03. 08:39

Atlétikai Eb - Rekordlétszámú csapat, Baji a legfőbb esélyes

Budapest - Rekordlétszámú, 33 fős magyar válogatott indul a hétfőn kezdődő berlini atlétikai Európa-bajnokság.

Budapest - Rekordlétszámú, 33 fős magyar válogatott indul a hétfőn kezdődő berlini atlétikai Európa-bajnokság.

"Nagy és ígéretes magyar csapat vesz részt az Európa-bajnokságon. A néhány éve még csak reményteljes ifjúságiak, juniorok közül többen már odaértek a felnőttek közé, sőt akár a legjobbak közé is kerülhetnek" - fogalmazott a MASZ honlapján Spiriev Attila sportigazgató.

A legjobb eredmény a világbajnoki bronzérmes Baji Balázstól várható 110 m gáton, aki kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtott az utóbbi hetekben, s esélyes a dobogóra. A Magyarországon tavaly az év sportolójának választott gátas 13.27 mp-es idei legjobbjánál csak hárman futottak jobbat a nevezettek közül ebben az évben. Az új lebonyolítási rend szerint sprintszámokban az első 12 helyezett kiemelt, s az elődöntőben kezd. Így Baji pénteken rögtön a döntőért fut, amelyet aznap 21.35-kor rendeznek.

Ugyancsak elérhető az érem Halász Bence számára. A junior világbajnok, U23-as Európa-bajnok kalapácsvető idén dobta meg 79,57 méteres egyéni csúcsát, ennél hárman tudnak jobbat az indulók közül. A kalapácsvetők már hétfőn, a hivatalosan 0. napon - ekkor csak délután lesznek versenyek - selejteznek, s a fináléra kedden 18.45-kor kerül sor.

Két éve Baji Balázs és az ezúttal sérülése miatt hiányzó súlylökő Márton Anita ezüstérmet szerzett az Eb-n. Amszterdamban öt magyar atléta került a legjobb nyolcba, összesen hat helyezés volt a legjobb 12 között - ezek a számok, a hiányzók ellenére, most is elérhetőnek tűnnek a sportigazgató szerint.

A magyar csapat:

férfiak:

Szabó Dániel (100 m), Kazi Tamás (1500 m, 800 m), Kovács Benjámin (1500 m), Csere Gáspár (maraton), Baji Balázs (110 m gát), Szeles Bálint (110 m gát), Koroknai Tibor (400 m gát), Koroknai Máté (400 m gát), Kővágó Zoltán (diszkosz), Szikszai Róbert (diszkosz), Halász Bence (kalapács), Pásztor Bence (kalapács), Rivasz-Tóth Norbert (gerely), Helebrandt Máté (50 km gyaloglás), Venyercsán Bence (50 km gyaloglás)

nők:

Nguyen Anasztázia (100 m, 4x100 m), Nádházy Evelin (400 m), Kéri Bianka (800 m), Papp Krisztina (10 000 m), Gyurkó Fanni (maraton), Kozák Luca (100 m gát, 4x100 m), Kerekes Gréta (100 m gát, 4x100 m), Sorok Klaudia (100 m gát, 4x100 m), Gyürkés Viktória (3000 m akadály), Kácser Zita (3000 m akadály), Gyurátz Réka (kalapács), Orbán Éva (kalapács), Krizsán Xénia (hétpróba), Zsivoczky-Farkas Györgyi (hétpróba), Kovács Barbara (20 km gyaloglás), Récsei Rita (20 km gyaloglás), Torma Anett (50 km gyaloglás), Kaptur Éva (4x100 m)

- MTI -

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!