SZON - Sport - Szpari

2018.05.27. 19:53

Szpari - A titánok elkezdték, „Bajzi” befejezte

Nyíregyháza - A 16 éves Tóth Ádám góllal debütált, Szokol Zsolt sérülésénél mindenki megijedt az NB II-es Szpari tavaszi utolsó hazai meccsén.

Nyíregyháza - A 16 éves Tóth Ádám góllal debütált, Szokol Zsolt sérülésénél mindenki megijedt az NB II-es Szpari tavaszi utolsó hazai meccsén.

Egy villámlás, egy villanás, egy Szpari-gól. A vasárnapi, bajnokságbeli utolsó hazai NB II-es meccsen előbb a nem is annyira távoli égi fénycsóva miatt hördült fel a közönség, a következő pillanatban pedig már Rezes László lódult meg a kapu felé, és fejezte be az akciót, amolyan Bajzát Péter-módra.

A Szpari történetének leggólerősebb, 72 gólig jutott játékosát addigra már elbúcsúztatták. Kezdés előtt Révész Bálint elnök-tulajdonostól vehette át a nevére szóló, számozott és bekeretezett mezét, és a remélt jutalomjátékban bízva helyet foglalt a kispadon.

Fotók: Pusztai Sándor

Míg számára a Vác elleni mérkőzésen ért véget a karrier, addig Tóth Ádám számára csak most indult. A „Bajzitól” csaknem húsz évvel fiatalabb középpályás 16 évesen és 158 naposan elért találatával joggal pályázik a minden idők legfiatalabb nyíregyházi gólszerzője címre. Az U17-es csapatból nem ő volt az erre a meccsre egyedüliként benevezett játékos, hiszen a kispadon ott ült a szintén 2001-es születésű Starosta Dávid is.

Olyannyira, hogy a szünetben ő is pályára lépett, éppen kortársát váltotta a pálya jobb oldalán. Csendesen csordogált a meccs, mígnem negyedórával a vége előtt nagy volt az ijedtség: Szokol Zsolt terült el magatehetetlenül a hazai tizenhatoson belül. A társak orvosért és mentőért kiáltottak, végül stabilizálódott a védő állapota, és a mentő a szurkolók tapsa mellett hajtott ki vele a stadionból. (Utóbb megtudtuk, hogy Jova Levente térdével ütközött a feje, rövid időre elveszítette az eszméletét, de a meccs lefújása után már jobban volt.)

A taps pedig szűnni nem akart, az utolsó cserelehetőségként jöhetett a megsérült védőért Bajzát Péter, akinek búcsúfellépését esőisten is megsiratta, hiszen éppen a beállásakor szakadt le az ég. A csatár végül elmondhatja, hogy győztes meccsen zárta le igen csak eredményes pályafutását.

NB II: 37. forduló

Nyíregyháza Spartacus–Vác FC 2–0 (2–0)

Városi Stadion, 1095 néző, v.: Berényi (Szécsényi, Pápai).

Spartacus: Jova – Szokol (Bajzát, 81.), Fodor F., Pejovics, Forró – Kártik (Pekár, 71.), Farkas M. – Tóth Á. (Starosta, a szünetben), Ötvös, Rezes – Hornyák. Vezetőedző: Bozsik József.

Vác: Halasi – Görgényi, Szabó N., Tóth F., Hegedűs Cs. – Durso (Szkeszárdi, a szünetben), Gulyás M. – Zsolnai R., Tóth G. (Major M., 34.), Varga Sz. (Lassú, 67.) – Balajti. Vezetőedző: Nagy Tibor.

Gól: Rezes (1–0) a 8., Tóth Á. (2–0) a 14. percben

Percek, események

8. perc: A Vác végzett el szabadrúgást a hazai térfélről, a megszerzett labdával Forró ugratta ki Rezest, aki lefutotta Görgényit, majd a kifutó és kivetődővel Halasival szemben egy lövőcselt követően, 11 méterről a kapu jobb oldalába ívelt, 1–0.

14. perc: Tóth Ádám gurított vissza jobbról, Hornyák első lövését a kapus védte, a másodikat blokkolták, a labda visszapattant Tóth Ádám elé, aki az ötös sarkáról ballal a kapu jobb oldalába lőtte, 2–0.

Mesterszemmel

Bozsik József: – Két vereség után jó érzés, hogy végre győzelmet szereztünk. Jól sült el fiataljaink bemutatkozása, mindketten feldobott állapotban léptek pályára. Szokol Zsoltnak jobbulást kívánunk, és örülünk annak is, hogy Bajzát Péter búcsúját széppé tette a csapat.

Nagy Tibor: – Fejben elfáradtunk a bajnokság végére, mert nagyon kevesen vagyunk. Ráadásul a gólok előtt nagyokat hibáztunk, ami pánikot szült, és utána a helyzeteink is kimaradtak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!