2009.08.26. 09:17
A csapat Norciért is fog játszani!
<p>Akárhogy is fáj, Kiss Norbert<br /> elvesztése után sem állhat meg az<br /> élet a Fehérgyarmati VSE-Fevill NB II-es<br /> kézilabdacsapatának körletében.</p>
A július elején tragikus
körülmények között,
motorbalesetben elhunyt szélsőt
máig gyászolja a klub,
emlékét nem feledik –
mindazonáltal a bajnoki
felkészülés sem tűrhetett
halasztást. A gárda tagjainak nem volt
egyszerű belevetni magát a munkába:
augusztus harmadika óta napi egy edzés
– a szombat és a vasárnap szabad
– jelenti a programot.
– Máig ott motoszkál mindenkiben
mindenki agyában, mi történt a
nyáron, a csapat a következő
idényben Norciért is fog
játszani – jelezte Tankóczi
Gyula, az FVSE-Fevill
ügyvezető elnöke. – Nagy az
összetartás a fiúkban, bár
nehezen indult a munka, ebben a helyzetben ez
természetesnek nevezhető,
megpróbáljuk megismételni az
elmúlt évi teljesítményt.
Szeretnénk ezúttal is a dobogón
végezni, ennek érdekében
dolgozunk.
A továbbra is Csapos
János által
irányított legénységet
senki nem hagyta el, ugyanakkor egy kapust
feltétlenül igazolni akar a stáb.
Momentán egyedül Nagy
Tamás bevethető ezen a poszton, a
vezetőség pedig olyan cerberust keres, aki
a felnőtt mellett az ifjúsági
együttes is védene... Mint arról
beszámoltunk a gyarmatiak hét
végén kettős
emléktornának adnak otthont: a szombati
eseményen az utánpótlás
és a nagycsapat is pályára
lép.
- Koncz Tibor -