szon-sportoldal

2011.03.31. 18:12

Márk profi módon elpáholta ellenfelét

<p>Megyénkbeli bunyósok sikerei a debreceni pofonpartin.</p>

Vasárnap Rákoskereszttúron negyed hivatásos mérkőzésén lépett szorítóba Nagy Lajos Márk a szlovák Ratislav Frano ellen. A középsúlyú mérkőzést mindkét versenyző határozottan kezdte, de Márk technikai fölénye nagyon hamar megmutatkozott. A második menet elején Márk egy  pontos balhoroggal rendítette meg  ellenfelét, aki nagyon nehezen tudott talpra állni. A folytatás után rögtön egy testütést követően újra padlóra került a szlovák bunyós, mire a vezetőbíró beszüntette az egyoldalúvá vált mérkőzést. Ezzel a sikerrel Nagy Lajos Márk begyűjtötte negyedik profi győzelmét és az új rekordja 4 mérkőzés 4 győzelem (2 ko).

Nagy Lajos többi tanítványa, a Big Boxing SE fiataljai közül négyen  a debreceni Pofonpartin léptek a kötelek közé. Kuzma Attila (junior 54kg), Horváth Tamás (junior 57kg), Juhász Milán (junior 75kg) szoros mérkőzésen vereséget szenvedtek míg Tóth Ágoston (junior 70kg) győztesen hagyta el a szorítót.

Lecza Andrea technikai K.O.-val győzött

A debreceni versenyen ott volt az NYVSC két versenyzője is. Tóth László (ifjúsági 56 kg) a hazaiak versenyzője, Bakó Attila (Debreceni TE) ellen egyhangú pontozással szerezte meg a győzelmet. Kovács Zoltán (felnőtt 64 kg) az egriek korábbi ifi Európa-bajnokával, Könnyű Róberttel csatázott és végül pontozásos vereséget szenvedett.

A Rita-Ring Kick-Box SE versenyzői közül Lecza Andrea (51 kg, Rita-Ring Kick-Box SE Gégényi Klub) az első menetben technikai K.O.-val győzött. Sikerének értékét növeli, hogy magasabb súlycsoportban, az 56 kg-osok között indult. Károly István tanítványai közül hasonló sikert tudhat magáénak Buliska Zsolt (Rita-Ring Kick-Box SE Cigándi Klub) hiszen ellenfele Ilyés József (DVSC) nem bírta Buliska erős ütéseit ezért a bíró rászámolt majd sérülés miatt véget vetett a küzdelemnek.

- Mán László -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!