szon-sportoldal

2012.10.19. 18:31

VI. Refi sakk-kupa Kisvárdán

Kisvárda, Záhony - Csütörtökön hatodik alkalommal rendezték meg a felső-szabolcsi térség középiskolás csapatainak Refi sakk-kupáját.

Kisvárda, Záhony - Csütörtökön hatodik alkalommal rendezték meg a felső-szabolcsi térség középiskolás csapatainak Refi sakk-kupáját.A kisvárdai Református Általános Iskola és Gimnázium otthonos aulájában öt kisvárdai és két záhonyi diáktrió mérte össze az elmesportban való jártasságát. A helyi Bessenyei György Gimnázium, a Szent László Katolikus SZKI és a II. Rákóczi Ferenc Szakközép- és Szakiskola egy-egy, míg a záhonyi Dr. Béres József Kollégium és a házigazdák két-két együttessel képviseltették magukat a versengésen. Az ünnepélyes megnyitó után a résztvevők egy perces néma főhajtással tisztelegtek a korábbi többszörös zsűrielnök, Bíró István emléke előtt.

A Veress Lívia igazgató-helyettes és Lakatos Krisztián szakkörvezető tanár szervezésében a már megszokott magas színvonalon lebonyolított tornán a korábbi sorozat győztes Bessenyei György Gimnázium csapata előtt idén a vendéglátók első gárdája szerezte meg az elsőséget. Harmadik helyen a II. Rákóczi F. SZKI triója, a negyediken a református intézmény második együttese, az ötödiken a Dr. Béres J. Kollégium első csapata végzett. A dobogós együttesek tagjai számára az érmeket, valamint a további helyezettek emléklapjait Balogh Sándor intézményigazgató, Csiszár Ákos t.b. esperes és a főszervező Lakatos Krisztián tanár úr adta át.

Kovács László – Széles András

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!