szon-sportoldal

2013.11.14. 14:34

Nemzeti Ulti Bajnokság „ Stekli Gyula Emlékverseny” 2013. évi Sport Ulti Országos döntő

Alig negyed éve, hogy eltemettük 2012 sport ulti bajnokát, Stekli Gyulát, máris túl vagyunk a 2013. évi seregszemlén. 8 egyesület 36 versenyzője mérte össze a tudását november 9-én szombaton az elődöntőben.

Alig negyed éve, hogy eltemettük 2012 sport ulti bajnokát, Stekli Gyulát, máris túl vagyunk a 2013. évi seregszemlén. 8 egyesület 36 versenyzője mérte össze a tudását november 9-én szombaton az elődöntőben. A 102 éves Bessenyei György Gimnázium dísztermében Bíró Gábor igazgató köszöntötte az ultisokat és nyitotta meg a versenyt. A nagy értékszám különbségek ellenére, végig kiélezett küzdelem folyt a 21-es döntőbe való bekerülésért. A meglepések ellenére (több korábbi bajnoki helyezett búcsúja) egy nagyon kiegyensúlyozott mezőny szállt harcba a bajnoki címért, melynek eredményeképpen csak az utolsó fordulóban dőltek el a helyezések.

A végig sportszerű partik után a következő eredmény született:

2013. év Sport Ulti Bajnoka: Dienes János, a Kisvárdai Kulturális Egyesület Ulti Klubjának játékosa, a következő eredménnyel:

1. Dienes János, a Kisvárdai Kulturális Egyesület Ulti 464 pont 61,38%

2. Muzslai Róbert, Magyar Ultisok Országos Egyesülete 418 pont 55,29%

3. Molnár Mihály, Tiszabercel Szabadidő Egyesület 417 pont 55,16%

4. Mészáros Károly, Kisvárdai Kulturális Egyesület 413 pont 54,63%

5. Solti István, Magyar Ultisok Országos Egyesülete 409 pont 54,10%

6. Ladányi Zoltán, Debreceni Ulti Egyesület 403 pont 53,31%

A Magyar Ultiszövetség és a Kisvárdai Kulturális Egyesület köszönetét fejezi ki segítőinek az önzetlen támogatásért.

- Szeregnyi László -

versenyszervező

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!