szon-sportoldal

2017.03.13. 18:17

Nyírbátori FC - Ezek most az olyan napok

Nyírbátor - Az NB III-as futballcsapatnál, a Nyírbátori FC-nél törekvés az, hogy a csapat magabiztosnak tűnjön, és rendre a győzelem legyen a célja.

Nyírbátor - Az NB III-as futballcsapatnál, a Nyírbátori FC-nél törekvés az, hogy a csapat magabiztosnak tűnjön, és rendre a győzelem legyen a célja.

Árad a magabiztosság a nyírbátori csapatból, az NB III-as alakulat szombaton úgy futballozott a Monor ellen, mintha nem is a tabellán jócskán előtte álló, a feljutásért küzdő csapat lett volna az ellenfele. A sokáig 1–1-re álló mérkőzésen a Pest megyeiek is győzelemre játszottak, a Nyírbátor is ment előre rendesen, így aztán remek csata kerekedett a pályán. A hazaiak előbb emberelőnybe kerültek, majd Hornyák Marcellnek a hajrában szerzett góljaival 3–1-re megnyerték az összecsapást.

– Minden mérkőzésen törekszünk a jó játékra, és arra, hogy látszódjon a csapaton, nyerni akar – mondta a remek győzelem apropóján Ambrusz Árpád, az NYFC edzője. – Ez most is így volt, és a jövőben is törekszünk erre, hiszen az ellenfelet is elbizonytalanítja, ha érződik egy csapaton a magabiztosság. Érzésem szerint ebben a csoportban bárki ellen lehet győzelmi esélyünk, és most olyan napokat élünk, hogy többnyire valóra is váltjuk azt. Persze, voltak most is hibák, és lesznek is, de a lényeg, hogy nincs veszekedés a pályán, a játékosok igyekeznek a dolgukra koncentrálni, és hajtanak a győzelemért. Ez meghozta az eredményét a Monor ellen is.

Az immár tíz mérkőzésből álló veretlenségi szlriának köszönhetően pedig a hetedik helyre rukkolt előre a csapat, pontszámban is jócskán eltávolodva a kiesőzónától.

– Felesleges számolgatnunk, és amíg nyerünk, addig a tabellát sem kell nézegetni, a helyezésnek úgyis csak a végén lesz jelentősége – mondta erről Ambrusz Árpád.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!