Tiszavasvári hírei

2011.04.27. 11:57

Nem kell feladatokat átvenni a cigány kisebbségi önkormányzattól Tiszavasváriban

<p>Tiszavasvári - Semmilyen intézményt nem működtetett Tiszavasváriban a helyi cigány kisebbségi önkormányzat (CKÖ), lapot sem adott ki, így semmilyen feladatot nem kell tőle átvenni. Idén a város költségvetéséből nem tudott támogatást nyújtani a tavaly ősszel alakult két kisebbségi (cigány és ruszin) önkormányzatnak, csak a 209 ezer forintos állami támogatással számolhattak volna, ha választanak elnököt.</p>

A cigány kisebbségi önkormányzat azért oszlatta fel magát Tiszavasváriban, mert a négytagú testület október óta nem tudott megegyezni az elnök és alelnök személyéről. A törvény szerint időközi választást ilyenkor nem írnak ki, szavazni a tagokról csak a legközelebbi kisebbségi választásokon (várhatóan 2014-ben) lehet.

Bundáné Barics Ildikó, Tiszavasvári jegyzője szerdán a Független Hírügynökség érdeklődésére elmondta: semmilyen intézményt nem kell átvenni a kisebbségi önkormányzattól. A város támogatásának köszönhetően tavaly több mint egymillió forintból gazdálkodhatott a cigány kisebbségi önkormányzat, és ehhez jött még a roma közösségi ház működési költsége is, amelyet viszont csak a házra fordíthattak. A Széles úton lévő közösségi ház üzemeltetéséhez a költségeket az önkormányzat, mint eddig is, biztosítja.

Nem tudott támogatást nyújtani a város

Tavaly két kisebbségi önkormányzat is alakult Tiszavasváriban, a cigány mellé újként lépett be ruszin. Idén már nem tudott támogatást nyújtani a működésükhöz a város, csak az állami támogatásra számíthattak. Ez a romák esetében 209 ezer forint (tavaly még 500 ezer volt) lett volna, de miután nem tudtak megegyezni az elnök és az elnökhelyettes személyéről, nem tudták felhasználni a pénzt sem. Arról ugyanis az elnök joga rendelkezni - az önkormányzat felhatalmazása alapján.

Tiszavasvári 13 600 lakosából a becslések szerint 2500-3000 lehet a roma származású. A kisebbségi névjegyzékre azonban ennél jóval kevesebben, mindössze 330-an kérték felvételüket tavaly. Választani 18 jelölt közül lehetett 4-et.

- Független Hírügynökség -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!