Szép az élet, van kitől tanulni...

Annyira sajnálom, amikor a bankvezérek savanyú arckifejezéssel az orruk alá dugott mikrofonokba sírják el aktuális bánatukat. Hogy ez így nem mehet tovább, ez már mindennek a teteje. Annyira kibabráltak velük, hogy lassan már lehúzhatják a rolót. Istenemre mondom, még egy könnycseppet is elmorzsolok értük - Koncz Tibor jegyzete. Némiképp enyhül a fájdalmam, mikor felötlik bennem az emlék: anno, a válság kellős közepén kapott pénzügyi segítség után – tisztelet a kivételnek – csak beiktattak egy kis hét végi dőzsölést valami csendes, eldugott luxusvityillóban.

Azokkal is mélyen együtt tudok érezni, akik a hétköznapokon lázasan keresik a megnyilvánulás lehetőségét a médiában, ám jaj akkor, amikor a sötét gyanú árnyéka vetül rájuk. A stiklikről nem hajlandók egy árva mondatot sem mondani. Jobb esetben csak elhajtják a sajtó munkatársait, a rosszabb verzió szerint... Na azt inkább nem idézném.

Imádom továbbá, midőn az egykori harcostársak, pártkatonák cifra körmondatokkal pocskondiázzák egymást. Olyan szép a magyar közélet. Maga a tömény izgalom. Na és van kitől tanulni...

- Koncz Tibor -