A kettévágott faluval is megismerkedtek a porcsalmai ifjak

A porcsalmai diákok Borsiban annál a kastélynál, amelyben II. Rákóczi Ferenc fejedelem született
A porcsalmai diákok Borsiban annál a kastélynál, amelyben II. Rákóczi Ferenc fejedelem született
Porcsalma – „Határtalanul” boldogok voltak a Porcsalmai Kiss Áron Általános Iskola hetedikesei, amikor a közelmúltban körutat tehettek Rákóczi fejedelem nyomában a Felvidéken, hogy megismerkedjenek a magyar történelmi emlékekkel.

– A deregnyői Református Oktatási Központban volt a szállásunk. Megtekintettük Kassa nevezetességeit, többek között a Szent Erzsébet Székesegyházat, az Orbán-tornyot, a Lőcsei-házat. Láttuk az ezer esztendős leleszi hidat a mellette lévő kolostorral együtt, valamint a
bélyei Sennyei-kastélyt. Nagyráskán állatokat simogathattunk és régi autókat, motorokat próbálhattunk ki, míg Dobóruszkán Dobó István szarkofágja előtt tiszteleghettünk. Nagyszelmencen a „kettévágott falu” történetével ismerkedhettünk meg. Ezt a települést a háború után kettévágták és lakói többé évtizedekig nem

járhattak át egymáshoz. Később határállomást nyitottak, amely ma is áll. Királyhelmecen megismerkedtünk és barátságot kötöttünk egy magyar tannyelvű általános iskola tanulóival. Mi is bemutattuk iskolánkat, településünket. Megmásztuk a kövesdi romvárat és megilletődve jártuk be Borsiban azt a kastélyt, amelyben II. Rákóczi Ferenc született – tájékoztatta lapunkat Varga Kálmánné.

KM



Csenger.
SZON.HU






hirdetés