Vármegyei értékünk a dohány

A termőterület 85 százaléka Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében található.

Tarnavölgyi Gergely

A dohánytermesztés ma már csak két fajtára fókuszál

Forrás: Fotó: KM-archív

Újabb állomásához érkezett a Nyíregyházi Települési Értéktár Bizottság Értékes esték elnevezésű programsorozata. Csütörtök este Fekete Tibor, az ULT Magyarország Kft. agronómiai igazgatója mutatta be a szabolcsi dohánytermesztés történetét.
A Móricz Zsigmond Megyei és Városi Könyvtár kamaratermében megtartott rendezvényen először Tomasovszki Anita köszöntötte a hallgatóságot. A könyvtárigazgatóról kiderült, annak idején ő maga is tört dohányt, így élő kapcsolata van, volt az ágazattal.
Fekete Tibor előadása során kiderült, a vendégek közt sok, egykori „dohánygyáros” kollégája foglalt helyet, az előadás hangulata ennek köszönhetően végig közvetlen, már-már baráti volt. A szakember emlékeztetett: a „szabolcsi dohány” 2021-ben került be a Nyíregyházi Települési Értéktárba, míg a „szabolcsi dohányfajtát” 2022-ben emelte be a vármegyei értéktár az értékei közé.

Az ULT agronómiai igazgatója időutazását az 1926-os esztendővel kezdte, prezentációjában egy fotóval indított, ami Juhász Árpád szabolcsi nemesítőt ábrázolta kezében egy dohánytővel.
– A szabolcsi dohányfajta az ő nemesítői munkájának a gyümölcse, ő volt az, aki idejekorán felismerte a tájkutatás fontosságát és az egész életét a régi magyar dohányok fajtarekonstrukciójának szentelte – emelte ki Fekete Tibor.
Az előadáson elhangzott, a szabolcsi dohányfajta a Kerti (Rétháti típus) és a Debreceni (Sárgaszamos típus) kereszteződéséből származik, nemesítése az 1920-as években kezdődött, és 1932-től lett elismert fajta, szélesebb körben az 1970-es évek elejéig termesztették.

Fekete Tibortól megtudtuk, a hazai dohánytermesztés a 16. században Erdélyből indult el, az első komolyabb fellendülése pedig a 18. század első felére tehető. 1850-ig a dohány termesztése, feldolgozása és árusítása szabad keretek közt történt, majd jött 1851. március első napja, mikor az osztrák császár parancsával az egész országra kiterjesztette az úgynevezett „állami egyedáruságot”. Ennek ellenére a dohánytermelők száma és az ültetési terület is folyamatosan növekedett. A dohányjövedék bevezetésével megalakult Pesten a Beváltási Főüzletvezetőség, és Pesten, Szegeden, Aradon, Debrecenben, Tolnán Dohánybeváltó Felügyelőségeket hoztak létre.

1858-ban jött a következő nagyobb fellendülés, ekkor közel 125 ezer termelő foglalkozott dohánnyal több mint 77 ezer hektár területen.
Fekete Tibortól megtudtuk, ebben az időszakban nem Szabolcs, hanem Tolna vármegye volt az ágazat központja, majd egyre inkább keletre tolódott a súlypont. Hogy miért?
– Itt volt annyi éhes száj, illetve munkás két, amennyit igényelt a dohánytermesztés – fogalmazott az agronómiai igazgató.

A kiegyezést követően a magyar és az osztrák dohányjövedék különvált és a pénzügyminiszter közvetlen irányítása alá került a Magyar Királyi Dohányjövedék nevet viselő szervezeti egység. Ennek a szervezetnek a dohánytermelésre, a dohány beváltására és raktári kezelésére, a dohánygyártásra, a külföldi dohányok megvételére központi előírásai és intézkedései voltak. A termelés és a termeltetés ekkor már szabályozott piacon folyt, a termesztés szerződésen alapult.
1890 után létrejött a nyíregyházi dohányfelügyelőség, nyíregyházi, nyírbátori, vásárosnaményi, kisvárdai és nagytárkányi dohánybeváltó hivatalokkal.

Fekete Tibor előadása végén kiemelte, manapság a dohánytermesztés már csak két fajtára, a Virginiára és a Burley-re fókuszál, és már csak az ország 70 településén, 2600 hektáron foglalkoznak dohánytermesztéssel. A termőterület 85 százaléka Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében található.