Kisvárda Master Good – Csarnokban kezdték a munkát

A műfüves csarnokban kezdték a felkészülést az élvonalbeli focisták
A műfüves csarnokban kezdték a felkészülést az élvonalbeli focisták - © Fotó: kisvardafc.hu
Kisvárda – Távozók és érkező, pénteken már egyiptomi edzőtáborozásra utazik a Kisvárda Master Good csapata.

Nem fújt a szél, nem esett hó, remek pályán kezdte meg hétfőn délután a felkészülést a Kisvárda Master Good SE élvonalbeli focicsapata. A körülményekre nem lehetett panasz, hiszen a tréninget a műfüves munkacsarnokban vezényelte Dajka László. A keret még nem volt teljes, néhányan hosszabb szabadságot kaptak.

– Első edzésnek tökéletesen megfelelt a gyakorlás – kezdte érdeklődésünkre a hétfői tréning után Dajka László, a Kisvárda Master Good vezetőedzője. – Volt egy kis munka a szívre, keringésre, majd labdás gyakorlatok következtek. Kedden reggel erősítőterem jön, majd ismét a műfüves csarnok, lassan bele­rázódunk.

Ráhangolódni a kinti edzésekre

– Az elkövetkező három napon megnézzük a játékosok állapotát, és ráhangoljuk szervezetüket a kinti munkára.

– Egyiptomban is naponta kétszer fogunk gyakorolni, és már két edzőmeccset is játszunk. Aztán ez a szűk, egy hónapos felkészülés el fog szaladni, s már jön is az első bajnoki. Bizonyára a keret is fog még alakulni, az edzők persze szeretnék, ha ez minél gyorsabban menne – így Dajka László.

A klub honlapján megjelentek alapján nem lesz olyan nagy változás a keretben, mint a nyári átigazolási időszakban. Temur Parcvanija távozását már az utolsó bajnoki után bejelentették, a szünetben pedig Vuk Mitoseviccsel is sikerült megállapodni szerződése felbontásának részleteiről. A klubvezetés nem zárkózik el a sérülése miatt hosszú időt kihagyó Jánvári Gábor kölcsönadásától, illetve a távozásától sem.

A görög középpályás Sztavrosz Cukalasz kedden kapcsolódik be az edzésmunkába, ő a kisvárdai csapat első új szerzeménye, a visszatérő, és teljes jogú csapattagként edző Délczeg Gergely mellett. Révész Attila sportigazgató szerint, bár a magyar piacon is keresnek játékosokat, inkább annak van esélye, hogy külföldről érkezhet még egy–két erősítés, valószínűleg Romániából.

Görög középpályás érkezik

Kedden és szerdán kettő–kettő, csütörtökön pedig egy edzés lesz. Pénteken elutazik a csapat Egyiptomba. A népszerű Vörös-tenger-parti Hurghadában a Siva Grand Beach Hotel lesz a főhadiszállása. A tréningeket a szállodától mintegy harminc kilométernyire található El–Gounában, a hírek szerint remek állapotú füves pályán tarthatják majd a mieink, és itt lesz a két edzőmeccs is.

A visszaút január 18–án lesz, a hétvégére pihenőt kapnak a játékosok, majd 21–étől ismét Kisvárdán folytatódik a felkészülés. Két nap múlva két meccset is játszik a keret, az egyiket a szlovákiai Tőketerebes ellen, a másik ellenfél még ismeretlen. A bajnoki főpróba Nagymihályiban, a szlovák első osztályú FC Mihalovce otthonában lesz január 26–án. A bajnokságban február másodikán lesz a rajt, ekkor a Haladás vendége lesz a szabolcsi csapat.

Edzőmeccsek

Január 13, vasárnap: Qena SC (egyiptomi)–Kisvárda Master Good

Január 16, szerda: El-Gouna FC (egyiptomi)–Kisvárda Master Good

Január 23: Kisvárda Master Good–FC Trebisov (szlovákiai)

Január 23: Kisvárda Master Good–?

Január 26: FC Mihalovce (szlovákiai)–Kisvárda Master Good

ML



Kisvárda.
SZON.HU






hirdetés