Kisvárda Master Good – Fontos, hogy ez a meccs legyen pontos

Kisvárda Master Good – Fontos, hogy ez a meccs legyen pontos
© Fotó: pfla.hu
Kisvárda – A Puskás Akadémia lesz szombaton a Kisvárda Master Good vendége.


Az idén még két hazai bajnokija van a Kisvárda Master Good együttesének. Szombaton a Puskás Akadémia látogat a szabolcsiakhoz, két hét múlva pedig az MTK. A várdaiak legutóbb a Fraditól kaptak ki 2–0-ra és az utolsó előtti helyen posztolnak kilenc ponttal, a felcsútiak a Haladást fogadták és nyertek 2–0-ra. Mindössze két hellyel állnak előrébb a várdaiaknál, ám nyolc ponttal többet szereztek.

Hazai pályán nagyobb az esély

– Jelen helyzetünkben nekünk minden mérkőzés nagyon fontossá vált és úgy vélem, hazai pályán mindig nagyobb az esély arra, hogy pontokat szerezzünk – kezdte a beszélgetést Dajka László, a Kisvárda Master Good vezetőedzője. – Úgy gondolom, a Puskás Akadémia is eléggé változó teljesítményt nyújt. Azt, aki ebben a hidegben kilátogat és biztat bennünket, meg kell örvendeztetnie a csapatnak.

Dajka László éppen a Puskás Akadémia elleni meccsen debütált a kisvárdai kispadon, azon a meccsen szerezte első pontját a szabolcsi alakulat.

– Nagyon örültünk, egészen jó játékot nyújtottunk – pillantott vissza az augusztusi találkozóra Dajka mester. – Azt hozzá kell tennem, hogy a csapat más stílusban futballozott, mint most. Sokat dolgozunk azon, hogy a mostanival is eredményesek legyünk. Úgy vélem, bármilyen stílust választunk, eredménycentrikusnak kell lennünk.

Gosztonyi is sérült

Ami a szombati meccset illeti, a korábban megsérült Picóra továbbra sem számíthat a hazai szakvezetés. Gosztonyi András rúgást kapott a Fradi elleni találkozón, ő is a maródiak listáján szerepel, miként a Felcsúton egyenlítő Lucas, aki besárgult és az idén először fog hiányozni a kisvárdai együttesből.

– Mindenkire szükségünk van, Lucas hiánya pedig nagy érvágás, emberileg és játékosként is fontos láncszeme a csapatnak. Aki helyette játszik – miként a többiek – nem csak magáért, érte is fog dolgozni – így Dajka László.

Labdarúgás: NB I., a 16. forduló

Szombat. Kisvárda-Master Good–Puskás Akadémia. Kisvárda, 17., v.: Iványi (Lémon, Szécsényi). Kisvárda Master Good: Felipe – Lukancsuk, Barios, Ene, Portics – Vári, Karaszjuk – Gosztonyi, Ilics, Sassá, – Milevszkij.

További mérkőzések: Haladás-DVTK 17, Mezőkövesd-Újpest 17, MTK-DVSC 17, Paks-FTC 19.30; vasárnap MOL Vidi-Honvéd 18.

ML



Kisvárda.
SZON.HU

További hírek a Sport kategóriából






hirdetés