Kisvárda Master Good SE – Alaposan kicentizték

Isabel Guialo (22) győztes találatot szerzett Békéscsabán
Isabel Guialo (22) győztes találatot szerzett Békéscsabán - © Fotó: Pusztai Sándor
Kisvárda – Nem tudták leszakítani őket, a végén Guialo lövése döntött.

Három a magyar igazság és egy a ráadás, tartja a mondás. Lehet, hogy ezt Vlatko Djonovics nem ismeri, mindenesetre Békéscsabán végre megtört a jég és kiélezett végjátékban három sikertelen kísérlet után a Kisvárda megszerezte idénybeli első idegenbeli győzelmét. Szeptember elején Fehérváron Guialo célzott pontatlanul, így maradt a döntetlen, két héttel később Debrecenben Hakunova lövése kerülte el a kaput, itt is maradt az iksz, október elején Vácon támadott az utolsó pillanatokban a döntetlenért a csapat, de Hakunova próbálkozását védte a kapus.

Minden mérkőzésüket megnézte

Pénteken végre a szerencse a szabolcsiak oldalán állt, Guialo utolsó pillanatokban eleresztett bombája két pontot jelentett az együttesnek.

Vlatko Djonovics a mérkőzés előtt is elmondta, nehéz mérkőzésre számít, mert a Békéscsabát jobb csapatnak tartja annál, mint amit a tabella mutat.

– A Békéscsaba minden mérkőzését megnéztem, így tudtuk mi vár ránk. Kiélezett összecsapásra számítottunk, de erre is készültünk egész héten. Gratulálok Horváth Rolandnak, mert nagyszerű munkát végez a csapatával, ők ezt megmutatták az Érd és a Siófok ellen is. Most több szerencsénk volt, de már több alkalommal is veszítettünk pontot a végjátékban, gondolok itt a Fehérvár és a Debrecen elleni döntetlenre, most azonban a végén Guialo kiváló lövése a győzelmet jelentette számunka. Védekezésünk azonban puha volt, most kaptuk a legtöbb gólt ebben a bajnokságban, ezen javítanunk kell -összegzett a montenegrói tréner.

Nem tudták leszakítani őket

Orbán Adrienn is úgy látja, hogy a védekezésük nem működött úgy , ahogy eddig.

-Egy nagyon kiélezett mérkőzést játszottunk. Végig fej-fej mellet haladtunk, nem tudtunk leszakítani őket, amikor 3-4 góllal vezettünk akkor a Békéscsaba mindig utolért bennünket. Úgy gondolom főleg védekezésben hibáztunk sokat. Örülünk a győzelemnek, nagyon fontos két pontot szereztünk, de a védekezésünkön javítani kell.

További eredmények: Győr-Érd 40-27 (18-16), DVSC-Mosonmagyaróvár 28-18 (13-11), Fehérvár-Budaörs 35-25 (15-109, Vác-Eger 36-18 (16-5), Dunaújváros-MTK 28-21 (16-10).

A bajnokság állása:

1. Győr 9 9 – – 343-234 18

2. Ferencváros 8 8 – – 276-172 16

3. Siófok 8 6 – 2 237-182 12

4. Érd 8 5 1 2 246-241 11

5. Kisvárda 8 4 2 2 206-192 10

6. Vác 8 5 – 3 237-225 10

7. Fehérvár 8 4 1 3 217-210 9

8. DVSC 8 4 1 3 220-224 9

9. Dunaújváros 8 3 – 5 204-210 6

10. MTK 9 2 1 6 233-263 5

11. M.óvár 8 2 – 6 176-217 4

12. Budaörs 8 1 1 6 219-266 3

13. Békéscsaba 9 1 1 7 228-312 3

14. Eger 9 – – 9 186-280 0

BB



Kisvárda.
SZON.HU






hirdetés