Litkei lépések a Selyemúton

Mártha Tibor Mihályt köszöntötték a nagyszabású kínai rendezvényen
Mártha Tibor Mihályt köszöntötték a nagyszabású kínai rendezvényen
Fényeslitke – A Selyemút Nemzetközi Kereskedelmi Kamara (SRCIC) meghívására Mártha Tibor, Fényeslitke polgármestere részt vett az „Egy út, Egy övezet” konferencián a kínai Hunan tartomány Zhangjiajie városában, ahol 84 ország képviselői (államfők, miniszterek, a világ vezető bankárai, gazdasági, kereskedelmi szereplői, kormányzók és polgármesterek) öt szakmai bizottságban folytattak konzultációt.

„Egy út, Egy övezet”

– Az ősi kínai civilizáció újjáéledésének tanúi vagyunk, illetve leszünk. Két nagy globális kereskedelmi tengely, illetve szövetség épül ki: Dél–Kelet-Ázsia és Közép–Ázsia (kiegészülve Afrikával) országai Kína koordinálásával és az Egyesült Államok által vezetett amerikai kontinens. A kérdés az, hogy Európa melyik utat választja? Hazánk és a közép-európai népek döntés előtt állnak. Ebben a helyzetben Magyarország bölcsen jár el: betekintést kér az Eurázsiai Szövetség „szülőszobájába” – fejtegette Mártha Tibor Mihály, majd hozzátette: – A Kína által indított „Egy út, Egy övezet” geopolitikai célkitűzés eleme a Selyemút-konferenciasorozat, a legutóbbi Sanghaj Expo, és még sorolhatnám. Ez egy nagyon jól átgondolt, a partnerországokat és képviselőiket (mint például én is) komolyan vevő, a multilaterizmust hirdető gazdasági, kereskedelmi, humán unió kialakulásáról szól: abszolút a békés, agresszivitásmentes együttműködést hirdetve.

Mártha Tibor Mihály a Külügyminisztérium javaslatára lett részese a különleges útnak.

Segítőkész vendéglátók

– A kínai meghívót e-mailen kaptam, amiből sugárzott a szeretet: ők érezték megtiszteltetésnek, ha részt veszek a konferencián és négy percben bemutatom községemet, illetve a környezetemet. Én tovább gondoltam: megyénket és Nyíregyházát. A levelezéseket és előkészületeket két kiváló kollégám, Csonka Andrea angoltanár és Lippainé Vári Bernadett projektmenedzser segítette. A vendéglátóim minden költséget vállaltak. Adataimat elküldve, személyre szóló repülő megrendelést és ötcsillagos szállodafoglalást kaptam, pusztán el kellett indulnom. A Budapest-Frankfurt-Csengdu-Zhangjiajie útvonalon érkeztem meg, a landolás után két egyetemista fogadott névre szólóan, akik a kezemből kivették a bőröndöt, majd a szállodához kalauzoltak.

– A konferencia nyelve angol, kínai és orosz volt. A prezentációt magyar nyelven adtam elő. Természetesen a szinkrontolmácsoknál az angol nyelvű változat volt, miközben tudták, hogy melyik képnél, mit kell mondaniuk. A német, a francia, az olasz előadók is saját anyanyelvükön szóltak. A prezentációm (a szekcióülés utáni tapasztalatból gondolom, hogy) jól sikerült. Nem volt könnyű négy perc alatt Fényeslitke elhelyezkedéséről, az Orienter Ipari Parkunkról, a megyénk ipari, kereskedelmi, mezőgazdasági, turisztikai adottságairól, lehetőségeiről közérthetően, pillanatfelvételekkel motiválni. Természetesen az olaszországi Velence régió, a Litván Turisztikai Hivatal, az ukrán Szumi Kormányzóság drónfelvételes videofilmjével nem versenyezhettem – de nem is akartam. A bemutatók szünetében és végeztével angol és kínai nyelvű szórólapot osztottam. Bármennyire is meglepő: a kínaiak számítanak Fényeslitke részvételére az SRCIC Selyemút Városi Szövetségben, ezt erősítette meg az azóta érkezett levelük is.

Komolyzene a buszon

A konferencia mellett jutott idő szervezett kirándulásra is.

– Az egyik szent hegyükhöz, az UNESCO Világörökség részét képező geoparkba mentünk (ott forgatták az Avatar című filmet), ahol üveghídon, üvegaljzatú felvonón, hegyoldalhoz rögzített teraszokon csodálhattuk a gyönyörű tájat. Ottjártamkor azt tapasztaltam, hogy a zebránál, minden közlekedési eszközön (buszon, repülőn, gyorsvasúton), a szálloda és a repülőtér minden közhasználatú helyiségében halk népzene vagy komolyzene szól, ami nagyon nyugtató, kellemes hatást kelt. A kínai hétköznapokból az óriási pörgés, a városokra jellemző kontrasztok (fényűző belváros, szerényebb külváros), a tiszta, szemétmentes utcák, terek látványa maradt meg bennem. Nyüzsgő, ám mégis rendezett, szervezett forgalmat láttam.

Ladányi Tóth Lajos


Lenyűgöző kreativitás

– Hogy milyen pluszt kaptam? – kérdezett vissza Mártha Tibor Mihály, Fényeslitke polgármestere. – Jó érzés töltött el, amikor ráléphettem egy ősi, újjászülető civilizáció földjére. Lenyűgözött a kreativitásuk az épületekben, a tervezésben, a hétköznapi életben. Hazám és Budapest méretben eltörpül ezen világhoz képest, azonban büszkeséggel tölt el, hogy mi, magyarok a tudományban, a sportban, a turizmusban, a gasztronómiában a „nagyok” között vagyunk. Ez azonban csakis a folyamatos fejlődéssel tartható. Nem szabad szégyenkeznünk, hanem egészséges büszkeséggel kell élni életünket, alkotni a saját és a közösségünk javára.



Kisvárda.
SZON.HU

További hírek a Sport kategóriából






hirdetés