Nagykállóban kísérték végső útjára a Macedóniában elhunyt rendőrt

Akt.:
Nagykállóban kísérték végső útjára a Macedóniában elhunyt rendőrt
© Fotó: police.hu
Nagykálló – A hozzátartozók és barátok mellett a pénteki napon kollégái is végső búcsút vettek Plajner Ferenc címzetes rendőr törzszászlóstól.

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság Rendészeti Igazgatóság Mélységi Ellenőrzési és Közterületi Támogató Osztály 39 éves járőrvezetője a macedón-görög határ megerősítésére kiutazott magyar rendőri kontingens tagjaként Macedóniában vesztette életét szabadidejében, sportolás közben 2018. október 18-án.

Utolsó útjára római katolikus szertartás szerint, katonai tiszteletadás mellett kísérték 2018. november 9-én, Nagykállóban. A gyászszertartáson parancsnoka, Bihari János rendőr alezredes búcsúzott tőle a testület nevében. A temetésen részvétét fejezte ki az Országos Rendőr-főkapitányság képviseletében Balázs László r. ezredes, a Rendészeti Főigazgatóság Határrendészeti Főosztály vezetője, Farkas József rendőr dandártábornok, megyei rendőrfőkapitány, dr. Tarcsa Csaba rendőr dandártábornok, a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője, Szabó Csaba rendőr ezredes, a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője, főhajtással tisztelegtek a közvetlen és távolabbi munkatársak.

A rendőrség halottjának emlékét megőrizzük.

– Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság –


rendor
Nyíregyháza - Gyászol a rendőrség. Elhunyt egy magyar rendőr Macedóniában. Plajner Ferenc címzetes rendőr törzszászlós a macedón-görög határ megerősítésére kiutazott magyar rendőri kontingens tagja volt. Szabadidejében, sportolás közben vesztette életét 2018. október 18-án. Hazaszállításáról a re...



Nagykálló.
SZON.HU






hirdetés