Magyarok a Brexit-káosz közepén

Akt.:
Gergely András
Gergely András
Nyíregyháza – Ember legyen a talpán, aki biztosat tud mondani arról, mikor és milyen következményekkel léphet ki az Európai Unióból Nagy-Britannia. Ebben a bizonytalan helyzetben kíváncsiak voltunk arra, hogy mit érzékelnek ebből a kint dolgozó magyarok, mitől tartanak, mire számítanak. Mind a négyen mással foglalkoznak, de egyikük sem aggódik a jövője miatt.

A jelenlegi helyzetben elképzelhetetlennek tűnik, hogy a Brexitet az eredetileg kitűzött március 29-ei határidőre végre tudják hajtani, ám a kint dolgozó magyarok számára mindenképpen jó hír, hogy a brit kormány úgy döntött: azok a külföldi EU-polgárok, akik törvényesen és életvitelszerűen Nagy-Britanniában laknak, a Brexit után is maradhatnak az országban. Megmaradnak jelenlegi jogosultságaik is, ehhez viszont letelepedett státusért kell folyamodniuk. Korábban arról volt szó, hogy a letelepedési engedélyért a felnőtteknek 65 font (több mint 23 ezer forint), a 16 évnél fiatalabbaknak pedig 32,5 font eljárási díjat kell fizetniük, ám most úgy döntöttek, hogy ezt a díjat elengedik. A hírnek azok a kint dolgozó magyarok is örülnek, akiket arról kérdeztünk, mit tapasztalnak most, a Brexit-káosz közepén.

A gazdaság megszenvedi

– Szerintem még az angolok sem tudják, mit is akarnak – mondta lapunknak Gergely András, aki informatikusként dolgozott, mielőtt hét éve Nyíregyházáról a szigetországba költözött. Ő azt tapasztalja, hogy az angol gazdaság már most is megszenvedi a Brexit hatását. – A boltokban jól érezhető az áremelkedés, de az üzemanyagárak is felfelé tartanak, miközben a fizetések stagnálnak. Én napközben egy raktárban dolgozom, este uberezek, de online értékesítéssel is foglalkozom, néha pedig szerelek ezt-azt a szervizemben. A munkahelyemen korábban minden évben kaptam béremelést, az utolsó két évben azonban semmit. Abban bízom, hogy a Brexit után lelassul a kiáramlás Angliába és a horror árakból lefaragnak majd, mert a keresleti piac mindent túlértékelt. Hét éve egy kis szoba bérleti díja 50 font volt, most pedig 90–100. Egy biztos: én nem esek pánikba, hiszen hét éve élek itt, adót fizetek, van munkám – mondta Gergely András.

Kiszámíthatatlan darázsfészek

Az ex-nyíregyházi Veress Ferenc ugyancsak régóta Angliában költözött, párjával és kislányukkal Londonban élnek. – Amikor kiírták a népszavazást, nem hittem, hogy ilyen eredmény születhet – mondta lapunknak. – Most kiderült, hogy a parlament sem egységes, én úgy gondolom, hogy uniós megállapodás nélkül az ország halálugrásra készül. A Brexit kiszámíthatatlan darázsfészek. A japán cégek, amelyek mintegy 140 ezer embert foglalkoztatnak a szigetországban, már elkezdtek kivonulni. Akikkel beszéltem, úgy vélik, drágulni fognak a termékek, a megélhetés pedig nehezebbé válik. A kint élő magyarok, szlovének, szlovákok, csehek és lengyelek elkezdték megkérni a letelepedési engedélyt. Azt ugyanis nem lehet tudni, hogy mi lesz azokkal, akik hosszú évek óta itt dolgoznak, itt adóznak, de nincs letelepedési engedélyük – tette hozzá.

Kérvényezi az engedélyt

– Több mint két és fél évvel ezelőtt szállt le a repülőgépem Skóciában: a kíváncsiság, a kalandvágy, és leginkább az angol nyelv elsajátítása vezérelt abban, hogy elhagyjam Magyarországot, de a távozásomnak személyes okai is voltak – idézte fel Leskó Balázs. Az egykori nyíregyházi rádiós jól érzi magát a szigetországban, egy olyan étteremben dolgozik – most már vezető beosztásban –, ahol a világ minden tájáról megfordulnak fiatalok. – Mindannyian diákok vagyunk, éljük az életünket, az igazság az, hogy az elmúlt években nem igazán volt napi téma a Brexit, és most sem az. Itt a tárgyalásoknak semmilyen hatását nem érezzük, személy szerint én nem aggódom. Március 29-e után átmeneti időszak következik majd, amikor a letelepedési engedélyt kell kérvényezni – én is ezt fogom tenni – mondta el Leskó Balázs.

KM


A már kintlévőket egyelőre nem érinti

– Három évvel ezelőtt költöztem Angliába, akkor még fel sem merült a Brexit gondolata – mondta el lapunknak Szőllősi István, és hozzátette: amióta az angolok úgy döntöttek, hogy távoznak az Európai Unióból, túl sok változást nem érzékelt, legalábbis a lakóhelye, Salisbury környékén.

– Évek óta ugyanazt az albérletet osztom meg a közeli ismerőseimmel, így azt sem mondhatom, hogy a lakhatás jelentősen drágult. Az itteni híradásokat figyelve azt látom, hogy elsősorban azokat fogja érzékenyen érinteni a Brexit, akik most terveznek ideköltözni. Ha minden igaz, lesz majd egy 2 éves átfutási időszak, így azt gondolom, hogy a már kint lévő munkavállalókat 2020-nál korábban nem érinti lényegesen a változás.



Nyíregyháza.
SZON.HU

További hírek a Sport kategóriából






hirdetés