Közösen nyomoztak a nagyerdei gyilkosság ügyében

Akt.:
Közösen nyomoztak a nagyerdei gyilkosság ügyében
© Forrás: police.hu
Debrecen – A megyei főkapitányság és a városi rendőrkapitányság zsarui együttműködésének köszönhetően 24 órán belül bilincs kattant annak a férfinak a csuklóján, aki megölt egy nőt Debrecenben február 18-án. Mindenki munkája kellett ahhoz, hogy a Tiszadobról érkező gyilkost ilyen rövid időn belül lefüleljék.

A gyilkosság utáni nap délutánján érkezett a bejelentés arról, hogy a megyeszékhely Nagyerdei Stadionja melletti erdős területen egy földön fekvő nőt találtak. A mentők nem tudtak már rajta segíteni, csupán halálának beálltát állapíthatták meg. Okmányai nem voltak nála, testén nem látszott semmilyen idegenkezűségre utaló nyom, ezért a Debreceni Rendőrkapitányság rendkívüli haláleseti eljárásban kezdett el vizsgálódni. Másnap egy nő jelentette be édesanyja eltűnését, a rendőrök így tudták azonosítani az elhunytat.

– Február 22-én azonban megérkezett az igazságügyi orvosszakértő véleménye, amelyből az derült ki, hogy a nőt bántalmazták és megfojtották – mondta Hamza József alezredes, a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi osztályvezetője. – Innentől kezdve emberölés ügyében kellett nyomoznunk. Ez a megyei főkapitányság hatáskörébe tartozik, de a munkából aktívan kivették a részüket a Debreceni Rendőrkapitányság nyomozói is. Tízen kapcsolódtak be az ügy felderítésébe. Segítségükkel végignéztük a város térfigyelő kameráinak képeit, és láttuk, hogy a nő fél kettőkor még a belvárosban volt. Innen indulva kellett rövid időn belül kideríteni, hogy miként jutott a bűncselekmény helyszínére. Tudtuk követni az útját egészen a stadion környékéig. Egy férfit láttunk mellette sétálni, tudtuk, hogy őt kell valahogy azonosítanunk.

A boncolás eredménye kézhezvételének másnapján azonban egy másik ügy szálai csatlakoztak be a nyomozásba. A zsaruk felismerték a kamerafelvételen látható férfit. Rájöttek, hogy ő az, akit február 21-én délután a városi nyomozók őrizetbe vettek. Egyre-másra szaporodtak ugyanis az olyan bejelentések, miszerint egy férfi Debrecen utcáin minden előzmény nélkül nagy erővel ütött meg számára ismeretlen nőket. Volt olyan gyermekkorú sértett, akire alkarjával mért ütést a nyakán, és volt olyan fiatal nő is, akit ököllel úgy vert állon, hogy a nő megpördült az ütéstől a saját tengelye körül. Eddig nyolcan tettek feljelentést hasonló támadás miatt. Valamennyien arról számoltak be, hogy a férfi hirtelen feléjük indult, közelükbe érve megtorpant, és egy szó nélkül nagy erővel arcon, vagy állon ütötte őket, majd sietősen távozott. Utolsó támadása után azonban nem volt eléggé gyors, áldozata személyleírása alapján a járőrök a Monti ezredes utcában elfogták őt. Ekkor súlyos testi sértés bűntette kísérletének megalapozott gyanúja miatt eljárás indult ellene. Előzetes letartóztatását a bíróság február 23-án rendelte el.

– A városi kapitányságon dolgozó kollégák arról számoltak be, hogy a férfi kihallgatásakor gyanakodtak rá, hogy valami trauma érhette őt, hiszen az ilyen támadássorozat teljességgel szokatlan Debrecen utcáin – folytatta az alezredes. – Persze akkor még nem tudhatták, hogy felindultságát az okozta, hogy megölt valakit. Mivel amikor azonosítottuk, előzetes letartóztatásban volt már a másik ügy miatt, érte kellett mennünk a büntetés-végrehajtási intézetbe. Kihallgattuk az emberölésről, beismerő vallomást tett. Elmondta, hogy 18-án több szem nyugtató-altató, szorongásoldó hatású gyógyszert vett be, és éhgyomorra több liter bort is elfogyasztott. A sértettel látásból ismerték egymást. A Kossuth térnél találkoztak össze véletlenül. Közösen kezdtek el inni és együtt indultak a Nagyerdőbe. Ott azonban összevesztek. Állítása szerint a nő megsértette őt, mire ő mérgében bántalmazni kezdte, majd megfojtotta az asszonyt. Tette után a saját és áldozata véres kardigánját az avar alá rejtette és elsétált a helyszínről. Egy órával később már a Péterfia utcai hajléktalanszállón jelentkezett be. Aludt egyet, majd másnap megkezdte az utcai ámokfutást. A férfi nem volt ismert megyénkben, eddig ugyanis Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében élt. Mindenképpen megnyugtató ezért, hogy ilyen hamar elfogtuk őt és hogy a megyei és városi nyomozók ennyire jól együtt tudtak működni.

K. Attila (33) ellen emberölés bűntettének megalapozott gyanúja miatt is eljárás indult, továbbra is előzetes letartóztatásban várja ügyeinek alakulását. A Debreceni Rendőrkapitányság nyomozói várják azok jelentkezését, akiket a férfi az utcán esetlegesen még bántalmazott.

– Kutlán Edina/Zsaru Magazin –


Illusztráció: Molnár Péter
Debrecen - Bűncselekmény áldozata lett egy 55 éves nő Debrecenben. Az eddigi információk szerint 2018. február 19-én 16 óra 20 perc körül Debrecenben, a Nagyerdőben holtan találtak rá járókelők egy nő holttestére. A rendőrség munkatársai a közigazgatási hatósági eljárás szabályai szerint lefolyta...

screenshot-2018-2-24-azonositottak-a-debreceni-emberoles-feltetelezett-elkovetojet-youtube1
Debrecen - A Hajdú-Bihar megyei nyomozók kihallgatták a 32 éves gyanúsítottat. Február 19-én délután 4 óra körül Debrecenben, a Nagyerdőben járókelők találtak rá egy női holttestre. A rendőrség munkatársai az általános közigazgatási rendtartás szabályai szerint lefolytatták a helyszíni szemlét és...

Fotó: police.hu
Debrecen - A rendőrök elfogták a tettest, aki minden ok nélkül ütött meg három nőt és egy kislányt. A Debreceni Rendőrkapitányság súlyos testi sértés bűntett kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást a 32 éves K. Attilával szemben. A gyanúsított február 20-án 17 óra 4...



Tiszavasvári.
SZON.HU






hirdetés