Budapest hírei

2011.04.02. 17:41

Városvezetők és civilek - Közös nagytakarítás a Népligetben

<p>Budapest - A városvezetőkkel karöltve takarítottak civilek a Népligetben szombaton délelőtt. A rendhagyó program faültetéssel indult és azután kezdődhetett meg a többórás munkálkodás. A városvezetés célja, hogy Budapest legnagyobb közparkja a Városligetéhez hasonló népszerűséget érjen el.</p>

"Miénk itt a park" - ezzel az elnevezéssel szerveztek nagytakarítást szombaton délelőtt a Népligetben. Nemcsak a lelkes önkéntesek csinosították a területet, hanem a Főkert és a közterület-fenntartó vezérigazgatója is kivette a részét: faültetéssel indították a tavaszváró programot. Szűcs Panni, a Budapesti Városüzemeltetési Központ szóvivője azt mondta: a rendezvény célja felhívni a figyelmet arra, hogy a BVK a Főpolgármesteri Hivatallal kéz a kézben szeretné Budapest zöldterületeit gondozni, fejleszteni. Idén már három közparkot és játszóteret tettek rendbe és tavasszal még csaknem tucatnyi zöldterület megszépítésére készülnek.

György István városüzemeltetésért felelős főpolgármester-helyettes arról beszélt, hogy idén több mint 1,6 milliárd forint áll rendelkezésre, amiből lépésről-lépésre szeretnék elérni, hogy a főváros kezelésében lévő parkok tisztábbak, rendezettebbek legyenek.

A Népliget szerinte még nem az a terület, amelyik a kirándulni, pihenni vágyók számára tökéletes komfortérzetet nyújtana. Képviselőtársaival azonban már a tavalyi önkormányzati választások előtt elhatározták, hogy szándékaik szerint a Népliget lesz az a városrész, amely fejlesztésére feltétlenül komoly szellemi és fizikai energiákat mozgósítanak. Így a közeljövőben elindítanak egy tervezőmunkát, amely különböző létesítmények megalkotásával, a park rendezettebbé és biztonságosabbá tételével, népszerűségét tekintve a Városligetéhez hasonló szintre emelné a Népligetet. A főpolgármester-helyettes bejelentette, hogy egy 600 fős takarítói állomány felvételére készülnek, hogy ezzel is növeljék a közterületek rendezettségét.

- Független Hírügynökség -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!