Bulvár, celeb

2011.01.16. 15:40

VV: Éva ismét győzött

<p>Szombat este összecsapott a két Törtető. Éva győzedelmeskedett, Ildikó számára véget ért a ValóVilág.</p>

Elérkezett a ValóVilág 4 történetének eddigi legkeményebb párbaja: összecsapott a két Törtető, Ildi és Éva. A mai párbajt nagy várakozás előzte meg a villában és a villa falain kívül egyaránt.

Felelevenítettük azt a pillanatot, amikor a két Törtető egyszer már megküzdött egymással, azt, amikor Ildi utólag beköltözött a luxusbörtönbe és persze azt is, amikor az aerobic-oktató néhány nappal ezelőtt kiválasztotta párbaj-ellenfelét.

Alekosz, Éva kampányfőnöke elárulta, hogy neki a fürtös Törtető a leki társa, és néha "olyan dimenziókba utaznak, ahová mások nem követik őket". Jerzy, a másik kampányfőnök is beszélt Ildikóról.

Ezután Ildi elbúcsúzott társaitól, majd eljött az idő: bőrönddel a kezében el kellett indulnia a stúdióba.

Éva is szólt néhány szót a villalakókhoz, megölelgette őket, majd ő is kilépett a villaajtón.

Természetesen kisfilmeket is levetítettünk a nézőknek, a két párbajózó legemlékezetesebb pillanatairól. Így ismét megnézhettük többek között Éva legnagyobb vitáit, erről az érintett is elmondta a véleményét.

A bejátszások között a Törtetők szócsatát vívtak a stúdióban. Ildi például leboszorkányozta ellenfelét, Éva pedig ismét szóba hozta a "kultúrbarbárságot".

Ahogy eddig is, most is megkérdeztünk korábbi villalakókat, szerintük ki megy vissza a Villába. Majd a két kampányfőnök, Jerzy és Alekosz elmondták a kortesbeszédeket. A Szépfiú kezdte, arról igyekezett meggyőzni a nézőket, hogy Ildi igenis a villába való. Ezután Alekosz is kiállt Éva mellett.

Ahogy a párbajok alkalmával lenni szokott, a Villalakók ismét elmondták, kit várnak vissza a párbajról. Évát ezen a ponton hatalmas meglepetés érte, ugyanis Béci is az ő nevét mondta, annak ellenére, hogy konfliktusuk volt.

Balázs ezek után lezárta a szavazást, a feszültséget ekkor már tapintani lehetett a stúdióban. Először csak fantomképeket láthattuk, majd kiderült: Éva komoly fölénnyel felül kerekedett, a nézők 62%-a döntött úgy, hogy ő folytassa a játékot. Így aztán Alekosz lelki társa visszaindult a Villába.

A lakók örültek Éva visszatérésének. A győztes Törtető pedig azonnal Bécit kereste, meg akarta köszönni neki, hogy rá szavazott.


// <![CDATA[

</script>

<script src="http://www.rtlklub.hu/items/flash/player/silverlightcontrols.js" type="text/javascript">

// ]]>

// ]]>]]>


 Forrás: rtlklub.hu

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!