Megszólalt a szóvivő

2019.05.10. 18:20

A Facebook szerint semmi szükség a feldarabolására

Elutasította a közösségi oldal az egykori társalapítója, Chris Hughes felvetését a vállalat három részre darabolásáról.

Mint beszámoltunk róla, Hughes a The New York Times hasábjain megjelent írásában a vállalat feldarabolása mellett foglalt állást, meglátása szerint ugyanis a közösségi oldal túlságosan befolyásossá vált, felügyelete pedig problémás.

Hughes a Facebook, az Instagram és a WhatsApp külön vállalatokká alakítását indítványozta.

A Facebook helyi idő szerint csütörtök este közölte: e kérdés helyett az internet szabályozására kellene összpontosítani.

A Facebook elismeri, hogy a siker elszámoltathatósággal jár. De nem kényszeríthető ki elszámoltathatóság azzal, ha egy sikeres amerikai vállalat feldarabolására buzdítanak, közölte közleményében Nick Clegg, a Facebook szóvivője.

”A technológiai cégek felelősségre vonhatóságát csak az internetre vonatkozó új szabályok gondos bevezetésével lehet elérni. Éppen erre intézett felhívást Mark Zuckerberg„, áll a vállalat közleményében.

Emmanuel Macron francia elnök pénteken Párizsban fogadja Mark Zuckerberget, a Facebook elnök-vezérigazgatóját, hogy internet-szabályozással kapcsolatos kérdéseket vitassanak meg.

Emmanuel Macron francia elnök (j) és Mark Zuckerberg, a Facebook közösségi portál társalapító-vezérigazgatója (b) megbeszélést folytat a párizsi államfõi rezidencián
MTI/EPA/Yoan Valat

 

Hughes a The New York Times című amerikai napilap csütörtöki számában megjelent véleménycikkben arról írt: korábbi üzlettársa,

Mark Zuckerberg a Facebook, az Instagram és a WhatsApp vezetőjeként ellenőrizetlen hatalommal bír,

amin változtatni kell.

Hughes kiemelte azt is, hogy az amerikai nép hagyománya a monopóliumok megzabolázása, bármennyire jó szándékúak is a vezetői, de úgy látja Zuckerberg hatalma „példa nélküli”.

A közelmúltban a Facebook egyébként is a bírálatok kereszttüzébe került szerte a világon, főként adatmegosztási gyakorlata, illetve

az oldalon terjedő álhírek és gyűlöletbeszéd miatt.

Több amerikai törvényhozó a technikai óriáscégek feldarabolását, valamint szövetségi adatvédelmi szabályozást sürgetnek. Elizabeth Warren – demokrata párti szenátor, a 2020-as amerikai elnökválasztás hivatalos elnökjelölt-aspiránsa – ígéretet tett arra, hogy megválasztása esetén feldarabolná az olyan technológiai óriáscégeket, mint a Facebook, az Amazon és a Google.

Eközben egyes amerikai törvényhozók arra kérték az Egyesült Államok igazságügyi minisztériumát, hogy

kezdeményezzen trösztellenes vizsgálatot a Facebook ellen.

Tavaly nagy botrány tört ki, amikor kiderült, hogy a Facebook mintegy 87 millió felhasználója adatait adta el a Cambridge Analytica brit tanácsadó cégnek választási hirdetések pontos célba juttatása céljából.

Írásában Hughes is felhívja a figyelmet a biztonság és az adatvédelem kérdéseire: ”Mark befolyása megdöbbentő, messze meghaladja bárkiét a kormányból vagy a magánszektorból. Ő egy kedves, jó ember, de dühös vagyok rá amiatt, hogy miközben az oldal növekedésére összpontosított, a kattintásokért cserébe feláldozta a biztonságot és az udvariasságot”.

Kétmilliárd felhasználója van

Chris Hughes – Mark Zuckerberg egykori szobatársa és a Facebook egyik társalapítója – az egyik olyan személy, aki segített közösségi médiaóriássá tenni a Facebookot. A mai Facebook elődje 2004-ben jött létre, azt Mark Zuckerberg, Chris Hughes és Dustin Moskovitz hozta létre az amerikai Harvard Egyetemen.

A legnagyobb közösségi hálózatnak napjainkban több mint 2 milliárd felhasználója van a világon.

A Facebookhoz tartozik a WhatsApp és a Messenger nevű csevegőalkalmazás és az Instagram nevű képmegosztó oldal is – mindhárom egyenként több mint egymilliárd felhasználóval bír. A Facebook 2012-ben vásárolta meg az Instagramot, a WhatsAppot pedig 2014-ben.

Borítókép: MTI/EPA/Yoan Valat

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában