Új remény

2019.06.04. 15:03

Emberek gyógyítására is alkalmas a pumpáló szívtapasz

A tapaszt a páciens saját sejtjeiből nevelik ki laboratóriumban.

A szívroham okozta károsodás helyreállításában segíthet a „pumpáló tapasz”, amely több millió élő, lüktető őssejtet tartalmaz – számolt be a róla a BBC News kedden.

A 3-szor 2 centiméteres tapaszt, amelyet a páciens saját sejtjeiből nevelnek laboratóriumban, a beteg szívére varrják, majd a szövet önmagától változik egészséges, működő izommá.

A tapasz emellett olyan vegyületeket bocsát ki, amelyek segítenek a meglévő szívsejtek regenerálódásában.

A tapasz működését nyulakon vizsgálták, és az eredmények szerint biztonságos volt – mondták el egy manchesteri szívgyógyászati konferencián az Imperial College London szakértői.

A konferencián elhangzott, hogy az eljárást a következő két éven belül embereken is ki akarják próbálni.

Szívroham akkor következik be, amikor egy eltömődött artéria blokkolja a szívizom vérellátását, így ahhoz nem érkezik elegendő oxigén és tápanyag. A szívet ennek következtében gyógyíthatatlan károsodás érheti.

Az Egyesült Királyságban mintegy 920 ezer ember szenved szívelégtelenségben.

A kutatásban részt vevő Richard Jabbour elmondta: remélik, hogy egy nap a szívtapasz olyan kezelési móddá válik, amelyet rutinszerűen tudnak felajánlani minden szívrohamon átesett páciensnek.

„A szívtapaszt is ugyanúgy felírhatnánk, mint a gyógyszereket, egyszerűen csak le kéne venni a polcról és beültetni a páciensbe” – vázolta a lehetőséget a tudós.

A kutatást finanszírozó Brit Szívalapítvány tudósa, Metin Avkiran hangsúlyozta:

a szívelégtelenség a pácienst legyengítő, életminőségét megváltoztató betegség, amely nem gyógyul, így a mindennapi feladatok ellátása is hihetetlenül nehézkessé válik.

„Ha a tapasszal segíthetünk meggyógyítani a szívet, az ezeknek az embereknek az életkilátásait is megváltoztatja” – emelte ki az eljárás jelentőségét.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!