Hajdú-Bihar

2012.10.22. 15:42

Vendégjegyzet: A szegénységről

<em>Amikor az ember nézi a tv-ben a nyomorról szóló híreket, túl távolinak érzi az egészet. Aztán, ha kicsit szétnéz, rájöhet, körülötte is jelen van a szegénység. Ha valaki kimegy a települések szélére, olyan látvány tárul a szeme elé, aminek nem kellene itt lennie, Európa közepén, a 21. században.</em> <strong>L. Ritók Nóra jegyzete.</strong>

Amikor az ember nézi a tv-ben a nyomorról szóló híreket, túl távolinak érzi az egészet. Aztán, ha kicsit szétnéz, rájöhet, körülötte is jelen van a szegénység. Ha valaki kimegy a települések szélére, olyan látvány tárul a szeme elé, aminek nem kellene itt lennie, Európa közepén, a 21. században. L. Ritók Nóra jegyzete.Tapasztalatból beszélek, mert ezeken a helyeken mi, az Igazgyöngy Alapítvány munkatársai gyakran megfordulunk. Megyünk a tanítványaink után, mert az iskolában érzékeljük, ha baj van. Hogy miből? A felfeslett, két számmal nagyobb cipőből, amibe zokni novemberben sem jut. A vékonyka kabátról. Az éhes gyerek látványától, aki a tízóraiig nem bír figyelni, és a híg húsléhez is kenyeret kér a menzai ebédnél. Ahogy nagyon figyel az ételre. Hogy a kirándulásnál az első izgatott kérdése: ez ingyen van? Attól, hogy olyan szavakat tud, amelyek a nyomor szavai. Mint a kamatos pénz, a fizetési előleg, a közmunka. Mert egy nyolc évesnek még nem ezeket a szavakat kellene értenie. Látjuk a sokszori beírásról, mert nem visz színes papírt, vagy tornacipőt.

Sokan mondják, hanyagságból. Mi már pontosan tudjuk, hogy mert nem jut rá. Mert miből is jutna?

A 42 ezret is csak a szerencsések viszik haza, akik közmunka programokban dolgozhatnak, és a heti fizetésekkel a levonások után még marad valami. A többség persze 22 ezer 800-at kap, a foglalkoztatást helyettesítő támogatást. Mert közmunka sem jut mindenkinek. És ehhez jön még a családi pótlék. Ez, szűkösen, talán két hétre elég. Aztán kezdődik a túlélésért a küzdelem, jó, ha van napszám, ami 3500 errefelé. Aztán marad a kamatos pénz, mert mindenütt van, aki a nyomorultakon élősködik, vagy a banki kölcsön, ami házhoz megy, és a semmire is ad. Jó magas thm-mel.

 

A házak pedig? Félkomfortosak, vagy komfort nélküliek, melyekben ilyenkor már hamar sötét lesz. Víz csak az utcán, ahol nem zárták még le a közkutakat. Mert az önkormányzatok is szegények, ott spórolnak, ahol tudnak. Bent, ilyenkor mindenki az egy, fűthető szobában alszik. Itt csak ágyak vannak, az alvásnál a Móricz regényekből ismert lábtól fekvés bevett gyakorlat ma is. Vacsora szűkösen, van, mikor semmi. Mosdás, mosás éppen csak. És ott vannak még a nyomor hozadékai, igen, az élősködők, a küzdelem a fejtetűvel, a csótánnyal, és persze, a patkánnyal. Amikor először megmart egy patkány egy gyereket, nagyon megrémültem, azt hittem ilyen nem történhet meg. Ma már csak azt nézem, milyen mély a seb. Mert gyakoribb lett, mint gondoltam.

 

Hogy mi miért csináljuk? Mert nem lehet nézni, ahogy a gyerekek újratermelik a szüleik, nagyszüleik nyomorát. Hogy kimaradnak az iskolából. Nem lehet hagyni, hogy tizenévesen anyává legyenek. Nem lehet bírni, hogy nem tudják kiváltani a gyógyszert, és az állandó megfázás szövődményei tovább nyomorítják őket. Az embernek nem lehet elfogadni, hogy gyerekeknek már a születésük pillanatában eldöntetett a sorsa. Az ENSZ deklarálja a gyermekjogokat. Ma azonban ezeket nálunk nem lehet érvényesíteni.

Kérem, ne szűkítsék le ezt a cigányságra. A szegénység nem etnikai kérdés. Mióta dolgozunk, azt tapasztaljuk, hogy egyre többen csúsznak le a mélyszegénység szintjére, elveszítve előbb állást, aztán házat, mindent, és tengődnek ugyanígy, egy darabig még tartva magukat, a semmit, végül már nem akarják, és nem tudják elfedni sem, hogy bedarálta őket a nyomor.

A mostani világban a szegénység stigmatizál. Gyakran hallani azoktól, akiket nem érint, azt, mintha ez csupán személyes döntés lenne. Engem nagyon dühít ez. Mert ahol nincs munka, ott nem lehet munkára motiválni azzal, hogy kevesebb segélyt adnak. Dühít, hogy csak a büntetésben látják a megoldást.

Mit tehetünk hát? Lehet azt hinni, hogy jól van ez így, hisz mindig is volt szegénység. De azt gondolom, ha ekkora szakadék van a társadalomban, és ekkora tömegeket érint, akkor nem jól van így. A gyerekek tényleg a jövő zálogai. És a nyomorból ritkán lehet pozitív jövőt építeni. A lehetőségeik annyira beszűkültek, a generációk óta továbbörökített nyomor sajátos szabályai már annyira beléjük rögzültek, hogy csak segítséggel találhatnak kiutat. Az Igazgyöngy Alapítvány értük dolgozik. A gyerekekért. És fontos az is, hogy velük. A családokkal, közösségekkel.

 

Most, közel a Szegénység Világnapjához, szeretném, ha az emberek nem fordítnák el a fejüket. Nem gondolnák azt, hogy ez nem az ő dolguk, hogy nincs hozzá közük. Ha belátnák, a nyomorban élők egyéni felelőssége mellett a társadalomnak is van felelőssége ebben.

Felelőssége és feladata is. Mindannyiunknak.

(A szerző művészetpedagógus, a berettyóújfalui Igazgyöngy Alapfokú Művészetoktatási Intézmény vezetője. A szöveg teljes terjedelmében a szegénység elleni küzdelem világnapjának alkalmából Debrecen főterén rendezett demonstráción hangzott el 2012. október 17-én.)

L. Ritók Nóra

Ezek is érdekelhetik