Jegyzet: Borítékolt bizalom

Bejött egy hölgy a szerkesztőségbe, és a hírügyeletest kereste – nap mint nap többször előfordul, nincs ebben semmi különös. Átnyújtotta egy korábbi számunkat és egy borítékot, majd azt kérte, hogy a tartalmát adjuk át a megjelölt cikk szereplőjének. Száraz Ancsa jegyzete.

Szerettük volna megtudni a nevét és lefotózni, hogy a lap hasábjain mondjunk neki köszönetet, de csak rázta a fejét, és mire észbe kaptunk, már itt sem volt. De igazán akkor lepődtünk meg, amikor kinyitottuk a borítékot: ötvenezer forintot rejtett.

Önzetlen és érdek nélküli­ – agyonkoptatott szavak, sok­szor tartalom nélkül. Én inkább azt mondanám, példa­értékű. Legalábbis annak kellene lennie: egy megírt szöveg élni kezd, az olvasó pedig úgy érzi, hogy segítenie kell. Nem azért, hogy vállon veregessék, hanem mert ezt diktálja a lelkiismerete. És bízik bennünk, mert tudja, hogy a pénze valóban oda kerül, ahová szánta. Ez persze nem (csak) rólunk szól! Sokkal inkább két ember találkozásáról, akiket egyetlenegy dolog köt össze: a lap, amelyik megírta, és ahol valaki elolvasta. Ilyen egyszerű!

Mi pedig a magunk módján mégiscsak köszönetet tudunk mondani az ismeretlen jótevőnek – milyen jó is lenne, ha ezt többször megtehetnénk!

- Száraz Ancsa -