2009.02.10. 10:00
Tollhegyező - Dívák
<p>Elég régóta morfondírozok<br /> már azon, hogy ugyan miért nevezik kis<br /> hazánkban egyre-másra díváknak<br /> azokat, akik még talán a<br /> fürdőkádban sem merik kiengedni a<br /> hangjukat, merthogy az alig van nekik.</p>
Miért mondják a
naptárkirálynő – és
egyéb – jelzővel ellátott
hölgyre, a javakorabeli
táncművésznőre, az egyik
családi reality show (szép magyar szavak
ezek) hősének táncba is vitt
feleségére, vagy éppen a
másik kereskedelmi
televízió bájos,
egyébként Debrecenből
elszármazott
műsorvezető-nőjére azt, hogy
díva?
A díva szó ugyanis ünnepelt
énekesnőt jelent.
Legalábbis sokáig azt jelentette, hogy
aztán mikor kezdték e
megszólítást alkalmazni
fűre-fára, pontosabban
hölgyre-csajra – hogy azért
stílszerű is legyek, s meg ne
sértődjenek már a csajok – azt
már sajnos valószínűleg nem
lehet megállapítani.
Úgy tapasztalom, hogy most már szinte
minden olyan nőnemű lényt, aki
egyszer-kétszer legalább megfordult
már valamelyik
televízióban – lett
légyen az modell, vagy modellből, illetve
szépségkirálynőből
műsorvezetővé avanzsált
csaj/hölgy –, automatikusan megillet a
„díva”
megszólítás. És a
legérdekesebb – de
valószínűleg csak számomra
–, hogy egyikük sem tiltakozik ez ellen. Na
még jó! Főleg, ha azt sem
tudják, mit jelent a szó. Mármint
eredetileg, természetesen, mert azt csak
érzékelik, hogy ez valami
különleges lehet – ha
már nekik, illetve róluk mondják.
És büszkék is rá!
Bizonyára régimódi vagyok, de az
én szememben a díva Maria
Callas, Montserrat Caballe,
vagy a hazai énekesnők közül
mondjuk Komlóssy
Erzsébet, Sass Sylvia,
vagy Pitti Katalin. Ők
dívák, vagyis ünnepelt
operaénekesnők. És ha már itt
tartunk, megemlítenék egy olyan
dívát is, aki sajnos már nincs
közöttünk, s nem is operaénekes
volt, még csak nem is annyira ünnepelt
bizonyos körökben, de a szó igazi
értelmében díva: ő
Cserháti Zsuzsa.
Kenyeres Ilona
színésznő, smink
nélkül