HAON Sziréna

2012.04.30. 14:13

Már középső csoportban szűrik a logopédusok a gyerekeket

Debrecen - A szülők sokszor sötétben tapogatóznak, nem tudják, hova vigyék csemetéjüket, ha tapasztalják, baj van a beszédfejlődésével, vagy úgy érzik, megkésett.

Debrecen - A szülők sokszor sötétben tapogatóznak, nem tudják, hova vigyék csemetéjüket, ha tapasztalják, baj van a beszédfejlődésével, vagy úgy érzik, megkésett.Noha ötéves korig élettaninak nevezhető a pöszeség, érdemes felkeresni a logopédust, hogy mire kezdődik az iskola, alakuljanak ki a tiszta hangok. Ezzel a céllal rendezték meg már sokadik alkalommal a szülők fóruma elnevezéső programsorozatot a Debreceni Tehetséggondozó Központ Pedagógiai Szakszolgálatának munkatársai a közelmúltban, amikor a pöszeség volt a téma.

Kovács Gyuláné igazgatóhelyettes elmondta, hogy intézményük tavaly vette fel a tehetséggondozást a profiljai közé, azóta előadásokat, műhelymunkát szerveznek, „tehetségpontokat” hoztak létre, hogy megtalálják és fejlesszék tovább a kiemelkedő tehetségű kicsiket - ezalatt a nevelési tanácsadó részlegük végzi a munkáját, 17 körzetben 23 logopédus dolgozik, a mikepércsi kistérséget is ellátják. Ezen kívül a központi, Jerikó utcai épületükben heti több alkalommal foglalkoznak azokkal a gyerekekkel, akik súlyosabb beszédfejlődési problémával küszködnek.

Felületes élmény

– Egyre több a megkésett beszédfejlődésű apróság, probléma a dadogás, a beszédritmuszavar – mondta Kovács Gyuláné, hozzátéve, olyan is előfordul, hogy a szülők kifejezetten aranyosnak találják, ha a kicsi például selypít. – Javaslom, hogy szakember döntse el, még az iskola előtt, hogy szükséges-e logopédus segítségét kérni! Ha igen, akkor napi öt perc gyakorlással a gyermekben is kialakul a belső igény arra, hogy a megtanult fogásokat illessze be a kommunkiciójába. Ötéves korig keressék fel a körzeti logopédust, aki elvégzi a szűrést, és megnyugtatja a szülőket - mondta.    

Mire kell odafigyelni a szülőknek?

- nem szabad gügyögni, értelmesen, világosan, a gyermekhez odafordulva beszéljenek

- nevezzék meg a tárgyakat, amelyek körülvesznek, akkor is, amikor még nem érti a kicsi

- beszélő környezetet biztosítsanak, ahol a gyermek több oldalról is megkapja a jelzést: arcról, mimikával is

- mondókázzanak, ismertessék meg a magyar nyelv sajátosságát, az egyenletes lüktetést

- tisztán ejtsék a szavakat, ne beszéljenek gyorsan, ne adjanak felületes akusztikai élményt

- tagoltan, lassan beszéljenek

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!