Nézőpont: A jó paradicsom lehetetlensége

Azta tényt, hogy az életünk mennyire gyökeresen más, mint pár évtizeddel ezelőtt, mindenki érzi, tudja. A változások azonban nem mindig látványosak, sőt, valahogy az az érzése az embernek, hogy a  nagy politikai nekiveselkedések, kijelentések, lépések már csak következmények – olyan, mintha a lobogó zászló azt mondaná, ő csinálja a szelet. Kiss László jegyzete.A jó paradicsom lehetetlenségének példájával érzékeltetném, mennyire a  részletekben, a mélyben zajlanak a változások, amelyek azután mint a búvópatakok, egyesülve folyammá, árvízzé duzzadnak és elsöpörnek mindent. A famíliám – de ismerősi köröm egy része is – egy ideje a fejébe vette, hogy jó paradicsomot akar enni. Azt a fajta szeldelt, csúnya, idomtalan, tökéletesen egyenletes pirosra soha be nem érő  paradicsomot, aminek az íze viszont zamatos, gazdag.Ehelyett ugye van – bárhova megyünk – a „golyó” paradicsom: tökéletes forma, szín, méret, csak nem ilyen jó. Tök mindegy, hogy hipermarket vagy piac, mindenki ezt árulja. Vagy azért, mert csak ezt tudja venni, vagy termelni is akár, mert ez a fajta terjedt el mindenütt.

Namár most, a régi fajtaválasztékkal szemben ez a golyóparadicsom sok előnyt kínál a termelésben: szép, jól tárolható, biztos szívós is, és így tovább. Csak éppen nem olyan jó. De ha mindenütt csak ez van, úgyis megvesszük. Valahol a távolban valakik, a nagy átfogó rendszerek gazdái pedig szép csendben kaszálnak.

Van alternatíva

Persze, van alternatíva, hogyne. Lehet otthon vacakolni – akinek van erre ideje, helye és szerzett megfelelő palántát. Vagy nézzük a projektszintű alternatívát – a történet valódi! Egy kis faluban némi szakértői segítséggel készült egy  kis szélkerék, ami felemelte a patak vizét egy tartályba, lett öntözött föld, azon termett a nem golyó paradicsom. Ámde nem lett ebből falusi önellátás. Megjött a szomszéd faluból a piros Zsiguli, a csomagtartóban a nagybaniról a zöldség, megvették azt.

A szokás hatalma

Nehéz kitörni abból a körből, amibe minket a fogyasztás, a szokásaink, az életünk lassú sokszor észrevehetetlen alakulása zár, ráadásul úgy, hogy ezek a lépések sokszor haladásnak vannak eladva. Csak halkan jegyzem meg, az járt jól annak idején a borsodi vidéken, aki nem dőlt be és nem állt rá gázfűtésre úgy jó húsz évvel ezelőtt, amikor – irtózatosan jó boltot csinálva sokaknak – az volt a fő cél, legyen gáz minden portán.

Mi ebből a tanulság?

A nagy rendszerek – elegánsabban a globalizáció – kitermelik az ellenmérgüket is. Ha a fogyasztás tartja életben – hát annak a hiánya öli meg. A sok kisember tudatos fogyasztásában hatalmas erő rejlik. Ha elég sokan gondolják úgy, hogy nem vesznek meg valamit, annak vége, nincs hatalom, ami életben tartaná. Ragaszkodnunk kell életünk apró, de fontos momentumaihoz – mert úgy vagyunk ezzel, mint a mesében, hogy sok lúd disznót is győz. Ebben jobban hiszek, mint Dávidban és Góliátban.

Kiss László

[email protected]