HAON Sziréna

2012.07.14. 18:38

Őrzik a hagyományt Konyáron

Konyár - A hagyományaink fontosságával nem lehetünk eléggé tisztában, ezért is lényeges, hogy tudatosan ápoljuk a múltat.

Konyár - A hagyományaink fontosságával nem lehetünk eléggé tisztában, ezért is lényeges, hogy tudatosan ápoljuk a múltat. Erre tesznek kísérletet Konyáron a hét végén, ahol Konyári Hagyományőrző Napok és Aratóverseny néven háromnapos mulatságot rendeznek. Pénteken állandó kiállítás nyílt a falumúzeumban, este koncert szórakoztatta a fiatalokat, szombaton pedig a népi játékoké, a táncházé és a gasztronómiáé volt a főszerep. A népi játékok határok nélkül című programban derecskei, konyári, sárándi, tépei, valamint nagykárolyi és szaniszlói fiatalok mérték össze a tudásukat, de hódított a népi gasztronómia, bemutatták a honfoglaláskori magyarok életmódját és nem maradhatott el a táncház sem.

Vasárnap reggel tárogató hangjára ébred majd a falu apraja-nagyja, hogy aztán szekérre pattanjanak és egy igazi hamisítatlan parasztreggeli elfogyasztása után a legügyesebbek kaszát ragadjanak az aratóversenyen. Aki nem látott még kaszakalapálást, kötélverést és szalmafonást, az jól teszi, ha a hét utolsó napján kilátogat a konyári határba.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!